Minimálbér 2022-ben: 200 ezer, garantált bérminimum: 260 ezer forint


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Liga Szakszervezetek arra számít, hogy november közepén aláírják a megállapodást a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról – mondta Mészáros Melinda, az érdekképviselet elnöke.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében zajló egyeztetések során megállapodás közeli helyzetbe jutottak a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői. Mint mondta, a jövő héten már csak a megállapodás szövegezésével foglalkoznak.

A jövő évi minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedne, azzal a kitétellel, hogy a munkaadói oldalnak kedvezményeket biztosítana a kormányzat a bérek kigazdálkodásához – közölte Mészáros Melinda.

A Liga elnöke a kedvezmények között említette a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentését, amivel a munkáltatói teher 13 százalékra csökkenne január 1-jétől, valamint a kisvállalati adó (kiva) kulcsának 10 százalékra csökkentését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 14.

200 ezer forintos minimálbér jöhet jövőre, a garantált bérminimum összege még kérdéses

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől – mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.