Minimálbér: messze vannak az álláspontok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdaság helyzete miatt egyéves megállapodás van kilátásban, és Lefékezhet a minimálbér növekedése jövőre – írja a Világgazdaság.

Jövő ősz előtt nem számíthatunk a gazdasági folyamatok helyreállására, így  nehéz bármiféle emelésben gondolkodnunk – mondta a Világgazdaságnak a munkaadói oldal képviselője, Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt követően, hogy megkezdődtek a jövő évi minimálbér mértékéről szóló tárgyalások.

A munkavállalói oldal viszont el szeretné érni, hogy a minimálbér emelkedése az átlagkereset növekedésével, de legalább az infláció mértékével megegyezzen. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint ugyanis a hazai legkisebb munkabér összege ugyanis a visegrádi országokétól továbbra is 20-25 százalékkal van elmaradva.

A legutóbbi két évre szóló megállapodáskor a munkaadók 5, a szakszervezetek legalább 10 százalékos növelést szerettek volna elérni, a kompromisszum szerint 2019-ben és 2020-ban is 8 százalékkal emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, így idén a minimálbér bruttó 161 ezer, a garantált bérminimum pedig 210 600 forint.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.