Munkahelyi zaklatás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevés munkajogi fogalomhoz kötődik annyi bulváros felhang, mint a zaklatáshoz. A sokszor éppen ezért elbagatellizált jelenség azonban nagyon súlyos jogsértést jelent, amelyet minden munkáltatónak fel kell tudni ismerni, illetve lehetőleg megelőzni.

Képzeljük el, hogy első napunkat töltjük egy új munkahelyen. A feladatok érdekesek, a fizetés és munkakörülmények kedvezőek, a főnök szimpatikus. Éppen csak kb. 20 év korkülönbség van köztünk és a többi munkatárs között. Első nap ezt egy „legalább változik az átlagéletkor” megjegyzés jelzi. Aztán nem múlik el nap, hogy három-négy alkalommal össze ne mosolyognának kollégáink egy-egy, az életkorunkra vonatkozó megjegyzés felett. A bátrabbak sportot űznek abból, hogy szinte bármit teszünk, mondunk, azt valamilyen – szellemesnek szánt – összefüggésbe hozzák a korunkkal. Ezeken a megjegyzéseken ráadásul mindenki jót nevet, még a főnök is. Még rosszabb, ha hibázunk: a csapat ilyenkor egy emberként jelenti ki, ez az ő generációjukkal soha nem fordulhatna elő.

El lehet képzelni, hogy érzi magát egy munkavállaló ebben a helyzetben: a munkaviszonnyal egyébként össze nem függő tulajdonsága, jelen esetben az életkora miatt kerül megalázó, támadó környezetbe. Ezt nevezzük zaklatásnak, és éppen úgy az egyenlő bánásmód követelménye megszegésének minősül, mintha a munkáltató az életkora miatt egyáltalán nem is vette volna fel a munkavállalót.

Az egyenlő bánásmódról szóló törvény megfogalmazása szerint, zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek valamely védett tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. A fenti kis történetből is látható, hogy a zaklatás nem csak szexuális jellegű lehet, és nem kell szándékosnak lennie. Az is tilos, ha a különösebb ártó szándék nélküli túlzott szellemeskedés, csipkelődés, ugratás váltja ki a definícióban jelzett negatív környezetet.

A zaklatás fő fogalmi eleme az emberi méltóság megsértése, amely a gyakorlatban számos formát ölthet. Megállapításához a sértődöttség szubjektív érzése kevés, az is szükséges, hogy az a környezet számára is észlelhető legyen. Például, az Egyenlő Bánásmód Hatóság gyakorlatában a zaklatás megvalósul, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről a munkavállalót a szexuális irányultsága miatt gúnyos, sértő megjegyzések érik a háta mögött munkaidőben, és ilyen jellegű viccelődés, kifigurázás, kigúnyolás célpontjává válik. Könnyebb a zaklatás megállapítása, ha az szándékos magatartás a munkáltató részéről. Például, zaklatást jelent a munkavállalóval szembeni „lejárató hadjárat” amiatt, hogy az a vezetői poszt betöltésére kiírt pályázaton indult.

Nem minősül ugyanakkor zaklatásnak a munkaviszony fennállása során a munkajogi jogok gyakorlásával összefüggő jogos kritika, vita, bírálat, vélemény, tanács, jellemzés, a munkával összefüggő problémák megvitatása, a kijavításra adott utasítás stb. A munkáltató utasítási, ellenőrzési jogából eredően ezek az olykor határozottan negatív visszajelzések nem jogellenesek, amíg a munkaviszonnyal objektíven összefüggő okból történnek, nem pedig a munkavállaló valamely egyéb tulajdonsága alapján. A zaklatás ugyanakkor a kötelezettséget szegő munkavállalóval szemben is tilos. Például, maga a munka törvénykönyve is rögzíti, hogy fegyelmi büntetésként az emberi méltóságot sértő büntetés nem alkalmazható. Így szóba sem jöhet nyilvános megszégyenítés, vagy a fegyelmi büntetésben részesített munkavállalók nevének kifüggesztése. Maga a fegyelmi eljárás, vizsgálat során is tiszteletben kell tartani a munkavállaló személyiségi jogait, így például az nem lehet megalázó, vagy indokolatlanul elhúzódó.

Mivel a zaklatás is az egyenlő bánásmód sérelmének egyik esete, a bizonyítási szabályok is úgy alakulnak, mint a diszkrimináció más formáinál. Azaz, a sérelmet szenvedett félnek csak valószínűsítenie kell, hogy rendelkezik valamely védett tulajdonsággal, illetve hogy hátrány érte, de azt már a bepanaszolt félnek kell igazolnia, hogy eljárása nem sértette a diszkrimináció tilalmát.

Fontos, hogy bár a zaklatás sokszor nem szándékos, és nem egyénileg elkövetett cselekmény, e jogsértésért is a munkáltató felel. Ha a bevezető példánkra visszagondolunk, lehet, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója mit sem sejt az új munkavállaló egyre megalázóbb helyzetéről, a többi alkalmazott ellenséges hozzáállásáról. Mégis a munkáltató feladata, hogy az ilyen helyzeteket megelőzze, illetve bekövetkezésük esetén szigorúan közbelépjen. Ez akkor is így van, ha a többi munkavállaló „spontánul”, a munkáltató tudta nélkül tanúsított zaklatásra vezető magatartást. Nem véletlen, hogy sok munkáltató tréningek, tájékoztatók során hívja fel alkalmazottai figyelmét, hogy a zaklatás nem csak „erkölcstelen”, hanem kifejezetten jogellenes, tilos.

Napjainkban egyre kevesebb szakmában homogén a munkavállaló képe. Férfiak dominálta szakmákban is feltűnnek nők, fiatalok is lesznek vezetők, idősebbek is pályakezdőként indulhatnak új területeken, más nemzetiségű, etnikumú, bőrszínű, vagy éppen fogyatékos kollégák is lehetnek egy munkahelyen. Éppen e sokszínűvé válás miatt fontos felhívni a figyelmet a zaklatás tilalmára, és arra, hogy ennek elkerülése – a munkavégzés jogszerű megszervezéséért általában is felelős – munkáltató kötelezettsége.

---