Munkaszüneti napok körüli munkarend 2015-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2015. évben mindössze három négynapos hétvége vár ránk. Az RSM DTM blogja összegyűjtötte, mikor.


Minden évben nyár végén, ősz elején tudhatjuk meg, vajon hány hosszú hétvégével számolhatunk a jövő évben. Nincs ez másképpen idén sem, 2014. szeptember 24-én megjelent a nemzetgazdasági miniszter rendelete a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről, ami szerint jövőre mindössze három négynapos hétvége vár ránk.

Jó hír, hogy rögtön hosszú hétvégével kezdődik majd a 2015. év, mivel az év első munkaszüneti napja, január 1-je csütörtöki nap lesz, így kicsivel a karácsonyi szabadságunk után akár újabb hosszabb programot is tervezhetünk, hiszen január 2-át megkapjuk pihenőnapnak. Az év első munkanapja így valójában január 5-e lesz. Ezért cserébe sajnos számolnunk kell azzal, hogy január 10-én, szombaton be kell mennünk dolgozni.

Következő munkaszüneti napunk, március 15-e hétvégére esik majd, azonban mivel május 1-je pénteki nap lesz, így tavasszal egy háromnapos hétvégével vigasztalódhatunk.

Munkaügyi e-könyv csomag Koobe Slimbook HD olvasóval

Átalakuló emberi erőforrás menedzsment
Kézírás és karrier
Kezedben a karriered!
Humán controlling eszközök a gyakorlatban
TOP 100 munkajogi kérdés és válasz

 

Az ezt követő második négynapos hétvégére sajnos egészen augusztusig kell várnunk, hiszen augusztus 20-a csütörtöki nap lesz, és az ezt követő pénteken szintén nem kell majd dolgoznunk a rendelet alapján. Ez esetben a pénteki napot már korábban, augusztus 8-án, szombaton le kell dolgoznunk.

A következő munkaszüneti napunk október 23-a, pénteki nap lesz, így ha négynapos hétvégét nem is, de egy háromnapos pihenést itt is beiktathatunk, és még szombaton sem kell dolgoznunk cserébe.

Mindenszentek ünnepe, november 1. viszont jövőre sajnos vasárnapra esik majd.

Az eddigi éveknek megfelelő gyakorlat szerint december 24-ét – amely jövőre csütörtöki nap lesz – ugyancsak megkapjuk pihenőnapnak, a december 12-i szombati munkanap terhére. Ennek köszönhetően azonban december 24-e és december 27-e között szabadság felhasználása nélkül is négy napig ünnepelhetünk.

Természetesen ne feledkezzünk meg egyházi ünnepeinkről sem (húsvét: április 5-6., pünkösd: május 24-25.),melyek révén szokásosan további két háromnapos hétvégével is tervezhetünk.

Összefoglalva tehát a fentieket, a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarend a következőképpen alakul:

    január 10., szombat munkanap
    január 2., péntek pihenőnap
    augusztus 8., szombat munkanap
    augusztus 21., péntek pihenőnap
    december 12., szombat munkanap
    december 24., csütörtök pihenőnap

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary bérszámfejtési vezetője. Az RSM DTM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.