Nagyot nőttek a fizetések


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A reálbérek 4,9 százalékkal nőttek szeptemberben. A béremelkedés tartós marad.


A bruttó átlagkeresetek 5, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg szeptemberben az egy évvel korábbit – közölte honlapján a KSH. A reálkeresetek – 1,4 százalékos szeptemberi infláció mellett – 4,9 százalékkal nőttek a családi adókedvezmény hatását nem számítva. Az év első kilenc hónapjában a bruttó átlagkeresetek 3,6, a nettó átlagkeresetek 5 százalékkal nőttek éves összevetésben.

Szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 224 ezer forint volt: a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 232 ezer, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 231 ezer forintot kerestek; ez rendre 3,8, illetve 10,9 százalékos éves növekedést jelent. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 300, a szellemi foglalkozásúaké 197 700) forint volt.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

A várakozásoknak megfelelnek az adatok – írta gyorselemzésében Suppan Gergely. A Takarékbank senior elemzője szerint a bérnövekedési ütem gyorsulása a pedagógusbérek növekedésének köszönhető.

Idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a „szuperbruttó” kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése jóval meghaladja az inflációt. Így az év egészében közel 4 százalékos bruttó és 5-5,5 százalékos nettó bérnövekedésre számítunk. A vártnál jóval alacsonyabb infláció, valamint a háztartási energiaárak csökkentésének inflációmérséklő hatásának köszönhetően a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban pedig megközelítheti a 3,5 százalék; a mutató az év utolsó hónapjaiban 5 százalék fölé emelkedhet – olvasható az elemzésben.

Jövőre 4 százalékkal emelkedhetnek a bruttó és a nettó bérek egyaránt, így a várhatóan 1,5 százalék alatti éves átlagos infláció mellett a reálbérnövekedés elérheti a 2,5 százalékot. A nettó bérek növekedése az alacsonyabb jövedelműek számára lehetővé tett családi adókedvezmények kiterjesztése miatt ennél gyorsabb lehet a takarékbank prognózisa szerint.

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.