Nekimegy az EU a munkanélküliségnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

20 millió új munkahelyet remél az EU az Andor László által készített tervtől.


Új megközelítést is jelző konkrét intézkedéseket javasolt az Európai Bizottság szerdán annak érdekében, hogy az európai uniós tagországokban javulhasson a munkahelyteremtés ösztönzése. A bizottság több évtizedes történetében az egyik legjelentősebbnek tekinthető foglalkoztatáspolitikai kezdeményezést Andor László, a témáért felelős biztos állította össze. A magyar biztos szerdán úgy nyilatkozott, hogy „a jelenlegi uniós munkanélküliség mértéke drámai és elfogadhatatlan”.

20 millió új munkahelyet remélnek

A szerdai strasbourgi bizottsági ülésen jóváhagyott javaslat egyik újítása, hogy a munkahelyteremtés keresleti oldalára összpontosít. Ennek keretében egyebek között azt javasolja a tagállamoknak, hogy csökkentsék a foglalkoztatást terhelő adókat vagy nagyobb mértékben támogassák az új vállalkozásokat. A „foglalkoztatási csomag” egyúttal számba veszi a jövőben a legnagyobb munkahelyteremtő potenciállal rendelkező területeket is, mint a környezetbarát gazdaság, az egészségügyi szolgáltatások, valamint az információs és kommunikációs technológiák. Ezeken a területeken több mint 20 millió új munkahely hozható létre – állítja az unió vetzető testülete.

A csomagban szereplő javaslatok meghatározzák a legfontosabb reformlépéseket annak érdekében, hogy a munkaerőpiac jobban tudjon alkalmazkodni a gazdasági változásokhoz. A kezdeményezések közé tartozik – a válságból szerzett tapasztalatokra építve – a belső rugalmasság előmozdítása a munkahelyi bizonytalanság és a pénzügyi kiadások csökkentése érdekében, „méltányos és fenntartható” bérezés kialakítása, megfelelő szerződéses feltételek biztosítása a „nem szabványos” megállapodások túlzott használatának megelőzése érdekében.

Egységes munkaerőpiacot szeretnének

Az EU-ban 4 millió betöltetlen állás van, ezért a javaslatcsomag a készségekbe történő nagyobb befektetésre, valamint az európai munkaerő képzettsége és a munkaadók igényei közötti szakadék megszüntetésére is felszólít.

A bizottság „teljes mértékben kötelezettséget vállal arra, hogy elhárítja a jogi és gyakorlati akadályokat a munkavállalók szabad mozgása elől a nyugdíjjogosultság hordozhatóságának, a határ menti ingázók adóügyi megítélésének vagy a jogokkal és kötelezettségekkel kapcsolatos tudatosságnak a javításával”. Felszólítja továbbá a tagállamokat arra, hogy engedélyezzék az álláskeresők munkanélküli-ellátásának kivitelét más országba. Sürgeti a csomag a román és bolgár munkavállalókat még sújtó nemzeti korlátozások lebontását is.

Néhány európai parlamenti képviselő azért kritizálta a csomagot, mert nem tartalmaz kötelezően követendő elemeket a tagállamok számára.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.