Nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban


Nem kell tartani elbocsátási hullámtól a kkv-szektorban. 10-ből 7 vállalkozás a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez a következő egy évben, emellett kismértékben erősödött a cégek létszámbővítési szándéka is. A K&H bizalmi index legutóbbi eredményeiből az is kiderül, hogy az egyszámjegyű fizetésemelés mellett a cégek közel felénél cafeteriára is számíthatnak a dolgozók.

A KSH legfrissebb adatai szerint 2023. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 728 ezer főt tett ki, amely 29 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredményei szerint pedig még tovább emelkedhet a foglalkoztatottak száma a következő 12 hónapban. „A kkv-k számítanak a munkavállalóikra. Ezt mutatja, hogy az elmúlt évek nehézségei ellenére nem volt és nem is várható elbocsátási hullám a szektorban. Jelenleg 10-ből 7 vállalkozás a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez az előttünk álló egy évben, emellett kismértékben, 16 százalékról 23 százalékra nőtt a létszámbővítést tervezők aránya az előző negyedévhez képest” – mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés vezetője.

Csökkenő pályán a fizetések

A fizetésemelési szándéknál már inkább a visszafogottság jellemző. „Az elmúlt két évben igen hullámzó volt a béremelési szándék, 2022 utolsó negyedéve óta viszont csökkenő pályára állt. Jelenleg a vállalkozások kétharmada tervez fizetésemelést, holott az előző két negyedévben még 70 százalék felett volt ez az arány. Az emelés mértéke pedig jelentősen elmarad a tavalyi, átlagosan 14,5 százalékos éves inflációtól, a munkavállalók átlagosan 8 százalékkal magasabb bérre számíthatnak a következő egy évben.”

A béren kívüli juttatások tervezésénél kivárás figyelhető meg. Az előző negyedévhez képest gyakorlatilag változatlan arányban, a cégek 44 százaléka tervez valamilyen plusz juttatást adni a munkavállalóknak. „Az első helyen továbbra is a közlekedési költségtérítés áll, minden ötödik cég támogatja ezzel a dolgozókat. Ezt követően azonban a 13. havi fizetésnél kisebb mértékű, 5 százalékpontos visszaesés figyelhető meg (15%) az előző negyedévhez képest, miközben szinte ugyanilyen arányban számolnak SZÉP kártyával (14%) is. Utóbbi nagy segítség lehet a munkavállalóknak, mivel a módosításoknak köszönhetően ismét felhasználható élelmiszervásárlásra, és a kedvezményes éves keret is megemelkedett 650 ezer forintra. Így akár fizetésemelésre is jó megoldás lehet” – mondta el a szakértő.

Forrás: K&H bizalmi index


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).