NGM: a vasárnapi zárva tartás jó a turizmusnak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szabad vasárnap új lehetőséget teremt a turizmusban, és a szabadidőiparban: fellendítheti a turisztikai szolgáltatók forgalmát – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára több érintett intézménnyel, szervezettel tartott közös sajtótájékoztatóján.


Ruszinkó Ádám azt mondta, a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók, azaz a turisztikai szakma egyetért a pihenőnap bevezetésével, a szabad vasárnap ugyanis a szabadidő-turizmus fellendülését vetíti előre. Kitért arra, hogy az ágazatban dolgozók – a munkavállalók mintegy 11 százaléka – felkészültek a megnövekvő forgalom kiszolgálására.

A kormány alapvető célja az emberek életminőségének javítása, amelynek több fontos tényezője van, köztük a magasabb jövedelem, amiből egyre több pénz marad a családoknál – mondta, hozzátéve: az életszínvonal javulásának másik fontos tényezője, hogy minél több szabadidő álljon az emberek rendelkezésére, amelyet a családok tartalmas, közös programokkal tudnak eltölteni.

Utalt az Institute for Health and Productivity Management (Egészség és Munkahelyi Termelékenység Intézet) nemzetközi felmérésére, miszerint a munkahelyi hiányzások 50-60 százaléka a fáradtságra és a stresszre vezethető vissza. Az amerikai székhelyű nonprofit intézet szerint a dolgozók egészségére, rekreációjára fordított összeg a vállalatoknak legalább 2-3 szoros megtérülést eredményez, a kipihent munkaerő jobban teljesít.

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>

A motivált munkavégzéshez szükség van a feltöltődésre, amihez a vasárnapi pihenőnap bevezetése is hozzájárulhat – mondta Ruszinkó Ádám.Kitért arra is, hogy a kormány a SZÉP-kártya rendszer megerősítésére törekszik a rekreáció elősegítése érdekében, ami idén is megtartja kedvezményes adózását.

A sajtótájékoztatón a szabadidő- turisztikai ipar ismert szereplői, a múzeumok, a fürdők, és az állat- és növénykert képviselői egyetértettek abban, hogy a szabad vasárnapok bevezetésével megélénkül a forgalmuk, nőhet a látogatottságuk.

Medzihradszky Zsófia, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a múzeum látogatóinak 45 százaléka 26 év alatti, 12 százaléka 6 év alatti, akik többnyire hétvégén a családjukkal látogatnak el a tárlatra. A hétvégi forgalom egyébként is jelentős, arra számítanak, hogy a szabad vasárnapok bevezetésével kétnapos kirándulásokat tesznek majd a családok, amellyel az ország több múzeumának látogatottsága megnőhet.

Hanga Zoltán, a Budapesti Állat- és Növénykert szóvivője ismertette: 1,77 millió látogatót fogadtak tavaly, ezzel az állatkert az ország leglátogatottabb kulturális intézménye. Fő vonzereje, hogy a család minden tagjának nyújt tartalmas szórakozást.

Győri Tamás József, a több száz egyesületet, 12 ezres tagságot tömörítő Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója szerint az intézményeiket összeköti az, hogy a virtuális világ helyett a valóság megismerésének lehetőségét nyújtják az embereknek. Magyarország 20 ezer kilométernyi turistaút-hálózattal rendelkezik, az infrastruktúra komplex fejlesztésével szeretnék elérni, hogy az emberek kimozduljanak a természetbe, amihez a szabad vasárnap teszi lehetővé az időt.

Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára ismertette, hogy a mintegy kétszáz magyarországi fürdőhely jelentős nemzetgazdasági értéket képvisel: a szektor fürdőszolgáltatásból származó bevétele megközelíti az évi 50 milliárd forintot, a látogatóik száma meghaladja a 30 milliót.

Ezt a fürdők az elmúlt 3-4 évben folyamatosan tartani tudták. Az egészségturizmushoz is jelentős hozzáadott értéket képviselnek. Úgy vélte, a kereskedelemben bevezetendő vasárnapi zárva tartás a szabadidő eltöltésére ösztönzi majd a családokat, a szövetség a fürdők forgalmának élénkülésére számít, és 20 százalékos bővülést vetít előre a SZÉP-kártyák felhasználásával.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 1.

A munkáltató jogos gazdasági érdekei és a titokvédelem

Amikor a dolgozó megsérti a titoktartási kötelezettségét, akkor a munkáltató jogos gazdasági érdekeit is sérti. A jogos gazdasági érdeket sértő és veszélyeztető magatartások köre azonban szélesebb, mint az üzleti titok megsértése.

2024. február 27.

A GINOP plusz program munkahelyi képzés harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni

A márciusban 70 milliárd forint kerettel induló munkahelyi képzéseket támogató GINOP plusz program újabb, harmadik szakaszában 15 milliárd forintra lehet pályázni minden vármegyéből, és a fővárosból – hangsúlyozta Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.