NGM: munkásszállók építésére lehet pályázni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újra lehet pályázni munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. 


A tárcavezető elmondta, az 5 milliárd forintos újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások részére nyújtható támogatás minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakítására. A kormány célja, hogy a munkaerő mobilitását ezúton is elősegítse, növelve a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánnyal sújtott térségekben – tette hozzá. 

A támogatás keretében a munkásszállás építési és felújítási költségeit, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségeit lehet elszámolni. A támogatás részben vagy egészben visszatérítendő és vissza nem térítendő formában nyújtható, a beruházási költségek legalább negyven százalékát az önkormányzatnak saját forrásból kell biztosítania. A támogatás keretében 100 százalék előleg adható. 

Az önkormányzat a munkásszállás megépítését, illetve felújítását követően bérleti szerződést köt a munkaadókkal, így a bérbeadásból származó bevételből biztosítani lehet a munkásszállás működtetését. A szállót az önkormányzatnak a beruházás befejezésétől számított legalább tíz évig fenn kell tartania – ismertette a miniszter. 

 

Varga Mihály a program 2017. évi kiírásának eredményeit ismertetve elmondta: Mórahalmon, Újszentivánon, Orosházán és Budapesten, a Ferencvárosban több mint 1,5 milliárd forintos támogatással négy új szálló épül, valamint megújul két, munkásszállás kialakítására alkalmas épület Zalaegerszegen és Veszprémben. Az épületek 634 munkavállaló elszállásolására lesznek alkalmasak, a többi önkormányzattal a szerződések véglegesítése zajlik. 

A most kiírt pályázat keretében január 5-től március 31-ig lehet benyújtani a kérelmeket a helyi önkormányzat, vagy önkormányzati társulás székhelye szerint illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalhoz – tette hozzá a miniszter. 

A támogatás részletes feltételeiről, valamint a benyújtandó dokumentumokról a www.kormany.hu és a www.munka.hu honlapokon közzétett programútmutató nyújt tájékoztatást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.