Nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó eltérő munkajogi szabályok
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2020. július 1-jétől már nemcsak a munkaviszonyban álló, hanem foglalkoztatási formától függetlenül minden munkát végző saját jogú nyugdíjas mentesül a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alól. A kedvezmények következtében a nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatása várhatóan növekedni fog, így előtérbe fognak kerülni a nyugdíjasokra vonatkozó munkajogi szabályok.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára tájékoztatása alapján 2019. elején, az adózási kedvezményeket megelőzően mindössze 75 ezer időskorú tevékenykedett, majd 2020 februárjában, a foglalkoztatott nyugdíjasok száma már elérte a 129 ezer főt. A nyugdíjas munkavállalók számának növekedése indokolttá teszi az eltérő munkajogi szabályok bemutatását.
A nyugdíjjogosultság feltételeit a társadalombiztosítási ellátásra jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) határozza meg. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) záró rendelkezési között meghatározza a nyugdíjas munkavállalók fogalmát. Nyugdíjasnak minősül az a személy, aki a nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezik, még akkor is, ha a nyugdíjellátást ténylegesen nem veszi igénybe. Továbbá nyugdíjasnak minősülnek azok a személyek is, akik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban; öregségi, munkaképtelenségi járadékban; egyházi felekezeti nyugdíjban; növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban; rokkantsági ellátásban vagy a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesülnek. Ezekben az esetekben tehát a nyugdíjasnak minősülés feltétele az ellátás tényleges igénybevétele is.
A nyugdíjas munkavállalók foglalkoztatása esetében az Mt. két helyen tartalmaz eltérést az általános szabályoktól: felmondás indoklási kötelezettsége, illetve a végkielégítés.
Az Mt. 66. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató a felmondását, mind határozott, mind határozatlan munkaviszony esetében köteles megindokolni. A szigorú indoklási szabályok alól az Mt. két esetben biztosít kivételt. Nem kell indokolnia a munkáltatónak a felmondását amennyiben a vezető állású munkavállaló vagy nyugdíjas munkavállaló határozatlan idejű munkaviszonyát szünteti meg. Ezek az eltérő szabályok a vezető munkavállaló esetén a munkakör bizalmi jellegéből fakad ugyanakkor ez az eltérés nem ilyen egyértelmű a nyugdíjas munkavállalók esetében.
Az indoklási kötelezettség hiányát a nyugdíjas munkavállalók egzisztenciális biztonsága alapozza meg. Amennyiben egy nyugdíjas munkavállalónak megszüntetik a munkaviszonyát nem marad ellátatlanul, hiszen a munkahely elvesztése nem jelenti a nyugellátásra való jogosultságát elvesztését is. Természetesen az indoklási kötelezettség hiánya nem érinti az írásbeliségre vonatkozó szabályokat, jogszerűen nyugdíjas munkavállalóval sem közölhető felmondás szóban. Ezt a joggyakorlatot erősítette meg az Alkotmánybíróság is, amikor a 11/2001. (Iv.12.) határozatában elutasította az indoklás hiányának alkotmányellenességére tett indítványt, ezzel megerősítve, hogy nem alkotmányellenes az a szabályozás, amely lehetővé teszi a munkáltató számára, hogy a nyugdíjas munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással indokolás nélkül megszüntesse.
Ezt a joggyakorlatot vitte tovább a Kúria is a 14/2019. számú munkaügyi elvi határozatában, amikor leszögezte, hogy ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül, a munkáltató a határozatlan időtartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni. Ezért, ha a felmentés oka valós (tehát a munkavállaló nyugdíjasnak minősül), indokolás hiányában annak okszerűsége nem vizsgálható. A bírói joggyakorlat továbbá megerősítette, hogy az, hogy a munkavállaló már alkalmazása idején nyugdíjas volt, nem akadálya, hogy utóbb erre hivatkozással a jogviszonyát megszüntessék (Mfv.I.11.141/2009.) Fontos viszont, hogy határozott idejű munkaviszony esetében a nyugdíjasnak minősülő munkavállaló esetében is indokolni kell a munkáltatói felmondást.
Hasonló eltérést tartalmaz az Mt. a végkielégítés szabályainál. Az Mt. 77. § (5) bekezdés a) pontja alapján nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. Itt fontos kiemelni, hogy a végkielégítésre való jogosultság tehát az időzítéstől függ. Ha ugyanis a felmondás közlésére akkor kerül sor, amikor a munkavállaló már betöltötte a korhatárt és a szükséges szolgálati idővel is rendelkezik, akkor a törvény szerint nyugdíjasnak minősül.
A végkielégítés hiányának jogpolitikai indokát a végkielégítés kettős természete alapozza meg. Elsősorban a végkielégítés szociális funkciót tölt be a munkavállalók esetében, segítséget nyújtva a biztos jövedelem megszűnése utáni átmeneti időszakban. Másrészt pedig a munkavállaló lojalitását jutalmazza, a munkáltatónál eltöltött időszak hossza alapján.
A miniszteri indoklás szerint „a törvény kizárja a végkielégítésre való jogosultságot azon dolgozók esetében, akik nyugellátásra szereztek jogosultságot, illetve nyugellátásban részesülnek”. „Ezekben az esetekben ugyanis a végkielégítés kifizetésének szociális indokai nem érvényesülnek, hiszen a dolgozó mindegyik esetben megfelelő ellátásban részesül.”
A miniszteri indoklás is hangsúlyozza ebben az esetben a végkielégítés szociális funkcióját. Az Alkotmánybíróság is hasonló véleményre jutott, amikor a végkielégítés hiányának kérdését vizsgálta a 600/B/2000. számú AB határozatban. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy rendeltetését tekintve a végkielégítés a munkakeresés időszakában, az ismételt munkavállalásig terjedő időben egyfajta anyagi jellegű támogatást jelent és a megélhetés biztosítását szolgálja, ez azonban biztosított a nyugdíjas munkavállalók számára, így esetükben nem állnak fent az alapvetően szociális megfontolásokon alapuló jogintézmény alkalmazásának okai.
