Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hitel aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak.

Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám – tette hozzá.

A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő – maximum öt év – alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni – ismertette.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt.

A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2017. szeptember 19.

Kamatmentes lesz a Diákhitel2

A kormány arról is döntött, hogy emeli a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget.