Orbán az Ausztriában dolgozók családi pótlékáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Orbán Viktor miniszterelnök az Ausztriában dolgozó magyarok családi pótlékáról is tárgyalt Sebastian Kurz osztrák kancellárral.


A két kormányfő közös keddi, bécsi sajtótájékoztatóján a magyar miniszterelnök kijelentette: azt kérte, hogy a magyaroknak, akik itt dolgoznak, tisztességes eljárásban legyen részük, ha befizették a szociális hozzájárulást, kapják meg, ami megilleti őket.

Ha valaki Magyarországon befizeti, amit be kell fizetnie adóként és szociális hozzájárulásként, akkor mindent megkap, amit a magyarok megkapnak. Magyarországon fair eljárás van, ezt  szeretnénk itt is: ha a magyarok befizetik, amit be kell fizetni, kapják meg azt, ami az osztrákoknak is jár – jelentette ki. Hozzátette, hogy harcolni fognak ezért.

A kormányfő kifejtette: az Európai Bizottság feladata a szerződések védelme, és ha az uniós testület olyat tapasztal, ami ellentétes az uniós alapszerződéssel, hivatalból fel kell lépnie. Brüsszel teszi a dolgát, uniós szinten lesz döntés az ügyben, és ezt „mi tudomásul vesszük” – közölte.

Orbán Viktor aláhúzta a két ország közötti autópálya-összeköttetések jelentőségét, továbbá kiemelte a sikeres gazdasági együttműködést, mint mondta, Ausztria az egyik legfontosabb befektető Magyarországon, a szoros gazdasági kapcsolatokból mindkét fél profitál.

 

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy programja későbbi részeként találkozik Heinz-Christian Strache szabadságpárti (FPÖ) alkancellárral, a kormányfő emlékeztetett: az FPÖ meghatározó szerepet kapott az osztrák kormányban. Természetes, hogy találkozik minden fontos osztrák politikai vezetővel, ráadásul a párt a biztonsággal kapcsolatos tárcákat kapott, így a biztonságról is tárgyalnak majd – mondta. 

Kérdésre közölte: „tapasztalat, hogy ha a liberálisok nincsenek benne a kormányban”, akkor azt mondják, hogy vége a demokráciának. „Nem fogadjuk el, hogy bármelyik ideológiai irányzat saját magát a demokráciával azonosítsa”, és „a jelző nélküli demokrácia az igazi demokrácia” – hangoztatta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.