Ötezer új munkahely jött létre a munkaerő-támogatásból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Vállalatok munkaerő támogatása program tavaly október óta több mint ötezer fiatal vagy alacsonyabb végzettségű álláskereső elhelyezkedését segítette – közölte Bodó Sándor.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint a kormány változatlanul azon dolgozik, hogy minél többen munkába tudjanak állni, hiszen ez elengedhetetlen Magyarország működéséhez és a gazdaság újraindításához.

5 hónapig kell vállalni a foglalkoztást

A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései eddig több mint másfél millió munkavállalón segítettek. A megtett munkahelyvédelmi és munkahelyteremtő lépések eredményeként decemberre ismét 4,5 millió fölé nőtt a foglalkoztatottak száma. A Vállalkozások munkaerő támogatása program összesen akár 25 ezer álláskeresőt juttathat munkához – derült ki az ITM szombati közleményéből.

A minisztérium a foglalkoztatás bővítése érdekében szükségesnek látta az elhelyezkedési esélyek szempontjából nehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportok célzott támogatását. A 2020. októberében indult Vállalkozások munkaerő támogatása a kevésbé képzett és a 25 év alatti álláskeresők alkalmazására ösztönöz.

munkaerő-támogatás

„A program keretében a munkáltatónak legalább 5 hónapig foglalkoztatnia kell új munkavállalóját. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség (bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó) fele, de legfeljebb 100 ezer forint. A munkaadók tehát álláskeresőnként összesen akár félmillió forint támogatásban is részesülhetnek” – emelte ki az államtitkár.

Bács-Kiskun, Békés és Hajdú-Bihar megyében találtak legtöbben állást

A programnak köszönhetően eddig munkába álltak kétharmada fiatal, egyharmada pedig alacsony iskolai végzettségű. A legtöbben Bács-Kiskun, Békés és Hajdú-Bihar megyékben találtak állást, főként a kereskedelemben, vendéglátásban, gépjárműjavításban, feldolgozó- és építőiparban.

A Vállalkozások munkaerő támogatása programra folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.