Pankucsi: siker a munkahelyvédelmi akció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén az érvényesített adókedvezmények összege szeptember végéig 92 milliárd forintot tett ki.


A munkahelyvédelmi akció az utóbbi idők legnagyobb olyan adócsökkentése, amelynek fő célja az állások megóvása, a foglalkoztatás ösztönzése – mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkáraa Magyar Nemzetnek.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy tavaly 97 milliárd forintot hagyott a munkahelyvédelmi akció a versenyszférában, az idén az érvényesített adókedvezmények összege szeptember végéig 92 milliárd forintot tett ki, így az akció két éve alatt összesen 220 milliárd forinthoz juthatnak a vállalkozói szféra résztvevői.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.