Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A munkaidő mértékére vonatkozó szabályokat legtöbbször felső határként emlegetjük, így például főszabály szerint nem lehet egy napon 12 óránál többet dolgozni. De van-e vajon előírás a minimális munkaidőre? Behívható-e a munkavállaló a heti pihenőnapjáról túlórázni, ha az egész feladat csak öt percet vesz igénybe? A válaszhoz egy friss alkotmánybírósági határozatot is figyelembe kell vennünk.
A Munka Törvénykönyve szerin a munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje – a részmunkaidőt kivéve – négy óránál rövidebb, illetve – a hosszabb teljes munkaidőt kivéve – tizenkét óránál hosszabb nem lehet. Ezek a szabályok a beosztás szerinti (rendes) munkaidő legkisebb és legnagyobb mértékét határozzák meg.
A szabály célja, hogy egyenlőtlen munkaidő-beosztás mellett se lehessen nagyon szélsőséges különbség az egyes munkanapokon teljesítendő munkaidő között. Egyrészt, rendkívül igénybe vevő lenne napi 14-16 órákat dolgozni, amit nem kompenzál, hogy a következő héten csak napi 1-2 órára kell bemenni a munkahelyre. Másrészt, a munkába járás időigénye független attól, hogy hány óráig tart a munkaidő. Ezért előfordulhat, hogy az utazással töltött idő nagyobb lesz, mint amire a munkavállaló bért kap. Végül, ha a munkavállalónak egy adott napon be kell menni dolgozni – akár csak csekély időtartamra is –, az az egész napjára kihatással van. Például, köteles a munkára képes állapotát fenntartani, ezért a rövid műszak előtt sem lehet alkoholt fogyasztani, vagy nem lehet nagyobb távolsága utazni, hogy vissza tudjon térni időben a munkaidő kezdetére. Összességében tehát számos oka van, amiért a törvény a beosztható munkaidő minimumát is előírja.
Ugyanakkor ezek a szabályok nem vonatkoznak a rendkívüli, csak a beosztás szerinti munkaidőre. A rendkívüli munkaidő legkisebb elrendelhető mértéke nincs meghatározva a jogszabályban, hiszen – jellegéből eredően – nem is lehet feltétlenül előre megállapítani, hogy a rendkívüli munkaidőben ellátandó feladat meddig fog tartani. A rendkívüli munkaidő így akár néhány perc is lehet.
Annak sincs akadálya, hogy a munkavállalót heti pihenőnapján vegye igénybe a munkáltató rendkívüli munkaidőre, amely akár az egy órát sem éri el. Ilyenkor rendkívüli munkaidőként elszámolni (és alapbérrel, továbbá bérpótlékkal kifizetni) csak a tényleges munkavégzés idejét kell, az utazási időt nem. Figyelemmel kell azonban lenni a méltányosság elvére, amely szerint a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása (itt a munkáltató rendkívüli munkaidőt előíró utasítása) a munkavállaló számára aránytalan sérelmet nem okozhat. Minél rövidebb tartamú rendkívüli munkaidő érinti a munkavállaló beosztás szerinti heti pihenőnapját (pihenőidejét), annál inkább fennáll a lehetősége, hogy az aránytalan sérelmet okoz (például az utazási idő és a munkaidő arányára és a „megzavart” pihenőnapért cserébe adott pótlék csekély mértékére tekintettel). Hozzá kell tenni viszont, hogy ha a heti pihenőnapi rendkívüli munkaidőre a munkáltató nem 100% bérpótlékot, hanem 50% bérpótlékot és egy másik pihenőnapot biztosít, akkor ez utóbbi esetben akkor is egy teljes pihenőnap jár, ha a pihenőnapi rendkívüli munkaidő nem érte el a munkavállaló szerződés szerinti napi munkaidejét, vagy akár csak pár percet tett ki.
A heti pihenőnapra (pihenőidőre) elrendelhető rendkívüli munkaidő kérdését árnyalja az Alkotmánybíróság egy közelmúltbeli határozata. Ennek lényege szerint a napi pihenőidő nem eshet egybe a heti pihenőidővel. A két pihenőidő típust ugyanis külön jogcímen biztosítja az Alaptörvény, és az Alkotmánybíróság szerint a rendeltetésük is más. Míg a napi pihenőidő a két munkavégzés közötti regenerálódást biztosítja, a heti pihenőidő az egymást követő munkanapok okozta testi és lelki megterhelést kívánja ellensúlyozni. Mindebből pedig az következik, hogy a napi és heti pihenőidő egy időben nem adható ki [12/2020. (VI. 22.) sz. AB határozat].
Ebből következően viszont a heti pihenőidő alatt elrendelt túlóránál az alábbiakkal kell számolni. A túlóra teljesítése után a munkavállalót napi pihenőidő illeti meg. A törvény szerint ugyanis a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt kell biztosítani. Ez egyaránt jár a beosztás szerinti és a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést követően is. Ha a munkavállaló a túlórát heti pihenőnapon (pihenőidőben) teljesítette, akkor azt követően elsőként napi pihenőidőre jogosult. Annak leteltéig viszont nem telhet a heti pihenőideje. Így ugyancsak jelentősen kitolódhat az az időpont, amikor a túlórával érintett pihenőnapot követően a munkavállaló újra munkába állítható beosztás szerinti munkaidőben. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság fenti jogértelmezése gyakorlatilag ellehetetleníti a pihenőnapi túlórát, éspedig annak mértékétől függetlenül.
