Pótszabadsággal jutalmazzák az oltás felvételét MÁV-Volán-csoportnál Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltató és az érdekképviseletek is az oltás felvételére ösztönöznek a MÁV-Volán-csoportnál – közölte a MÁV Zrt. 

A vállalatcsoport 2022-ben két nap pótszabadsággal ismeri el mindazon dolgozóik „felelősségteljes döntését”, akik vállalták, illetve vállalják a koronavírus elleni védőoltás felvételét. Az új rendelkezés azokat a munkavállalókat érinti, akik a Covid-19 vírus elleni védőoltások magyarországi beadásának kezdetétől legkésőbb 2021. november 30-ig igazoltan megkapják a védőoltást, azonban a korábbi kötelezettségvállalás alapján nem szereztek pótszabadságra jogosultságot.

Közleményük szerint a csoportszintű érdekegyeztető tanács ülésén a felek egyetértenek abban, hogy „az egyén, a család, a munkaközösség egészségének biztonsága érdekében a koronavírus elleni oltás felvétele a leghatékonyabb védekezés a járvány terjedése ellen”. Ennek tudatában felhívnak minden munkavállalót arra, hogy minél nagyobb számban döntsenek a védőoltás felvétele mellett – emelték ki.

Abban is megállapodtak, hogy a csoportszintű érdekegyeztető tanácsban szükség esetén egyeztetik a kötelező védőoltás felvételének – kormányrendelet szerinti – lehetőségét, előírását.

Azt írták: a MÁV-Volán-csoport a járványügyi helyzetben is megtartotta teljes munkavállalói létszámát. A csoport „ezzel is bizonyította, hogy biztonságos munkahelyet nyújt munkavállalóinak” – fogalmazott közleményében a MÁV.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. október 29.

Hiába írhatja elő a munkáltató az oltakozást, az állásinterjún tilos rákérdeznie a védettségre

November 1-től ugyan a friss kormányrendelet lehetővé teszi a cégek és a vállalkozások számára, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltás felvételét munkavállalóik számára, az állásinterjún a védettségre vonatkozó kérdés változatlanul kerülendő lesz. Emellett távmunka keretében foglalkoztatottak esetében sem feltétlenül lesz indokolt az oltásra való kötelezés – mutat rá az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás, olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.