Minimálbér 2022-ben: közel a megállapodás aláírása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jelentős előrehaladást ért el a jövő évi bérmegállapodás részleteinek kidolgozásában a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma 2021. november 3-án, Budapesten; a felek a legfőbb pontokban kompromisszumra jutottak, a minimálbér tehát 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik januártól – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közlemény szerint a gazdasági növekedés eredményeiből még nagyobb mértékben részesülhetnek a magyar családok, a lépéssel a kötelező legkisebb kereset 2022-től felülmúlja az átlagbér 2010-es szintjét. A foglalkoztatók megfelelő ellentételezését éves szinten több mint 660 milliárd forint összértékű adócsökkentés szolgálhatja, a megtakarítást a hazai vállalkozások bérfejlesztésre fordíthatják.

A felek ajánlásként fogalmaznák meg, hogy a versenyszférában is tovább emelkedjen a bérek reálértéke 2022-ben. Minden vállalkozást üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelő reálbéremelésre ösztönöznek azzal, hogy az adócsökkentésekből származó megtakarításokat erre fordítsák.

A szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodás-tervezetet. A jövő évi bérmegállapodást november közepéig aláírhatják – áll az ITM közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 14.

200 ezer forintos minimálbér jöhet jövőre, a garantált bérminimum összege még kérdéses

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől – mondta Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.
2020. március 17.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb szabályok – II. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben áttekintjük a munkavállalók járulékfizetését, a saját jogú nyugdíjasok munkavégzését, és az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetést érintő változásokat.