Sztrájk lesz a Bosch egyik miskolci gyárában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 12-re 2 órás általános sztrájkot hirdetett az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft-nél, miután megrekedtek a bértárgyalások a felek között – közölte Janik Tamás a szakszervezet elnöke.


Tájékoztatása szerint elkötelezettek a békés megoldás mellett, de a munkáltató a szakszervezet által kezdeményezett kollektív munkaügyi vitától elzárkózik, ezért a szakszervezeti tömörülés csütörtökön sztrájkbizottság felállítása mellett döntött. Nem maradt más választása a munkavállalóknak, mint a munkabeszüntetés nyomásgyakorló eszközéhez nyúlni – hangsúlyozta.

Ismertette: a szakszervezet 19 százalékos béremelést és lojalitási bónuszt kér a munkaviszonyban eltöltött évek után, valamint a cafeteria keretösszeg növelését, 360 ezer forintra. 

[htmlbox mt_kommentar]

 

A cég kommunikációs szervezete az MTI-vel azt közölte: a dolgozók 99 százaléka a béremelést tartalmazó munkaszerződés-módosítást aláírta és az emelt bérek kifizetése ez alapján történik a szokott időben. A gyárban a már elfogadott, emelt fizetéseken felül bevezették a hűségbónuszt is.

A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. vezetése a kétórás figyelmeztető sztrájk bejelentését tudomásul vette és a jogszabályokban foglaltak szerint jár el – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.