Sztrájkolna a közigazgatásban a szakszervezet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már mérik fel a sztrájkhajlandóságot, a szakszervezet szerint ugyanis igazságtalan a tervezett törvény.


Ma tárgyalja a kormány az állami tisztviselői karról szóló törvénytervezetet, amely július elsejétől a járási kormányhivatalok dolgozóira vonatkozna, jövő év januárjától kiterjedne a megyei kormányhivatalokra, majd 2018-tól pedig a központi közigazgatásra is – írja a Világgazdaság.

A lap szerint a törvénytervezetet teljes egészében elutasítja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete. „Nincs szükség erre a törvényre, hiszen már van egy egységes köztisztviselői törvény. Az új törvény véleményünk szerint csupán azért született meg, mert a kormány nem akarja egy időben növelni a béreket a közigazgatás valamennyi munkavállalója számára” – mondta a lapnak Boros Péterné, a szervezet főtitkára. Azzal a kormányzati szándékkal egyetértenek, hogy az alacsony keresetű járási kormányhivatalnokok bérét rövid időn belül rendezzék, hiszen ebben a körben sokan alig keresnek többet, mint nettó 77 ezer forint, vagyis a középfokú bérminimum. A kormány tervei szerint az első körben július elsejétől 20 ezer járási kormányhivatalnok feladata, felelőssége és bére változik, a fizetésük 30-50 százalékkal nő.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

Ennek ára azonban a járási hivatalok körében tervezett 10 százalékos létszámleépítés. „Csakhogy jelentős – a kormányzat saját adatai szerint 2,5-5 százalékos – munkaerőhiány alakult ki a járási hivatalokban, részben az alacsony keresetek, részben a létszámstop miatt, így inkább az üres álláshelyek betöltésére lenne szükség” – hangsúlyozta Boros Péterné. Nem csak itt alacsonyak a fizetések: 37 ezer önkormányzati dolgozó közül 24 ezernek a bére nyolc éve nem változott, keresetük reálértéke így 30 százalékkal csökkent. Az ő béremelésüktől viszont mereven elzárkózott a kormány. A kormánytisztviselők közül 27 ezernek a nettó jövedelme szintén alig haladja meg a 77 ezer forintot. Az önkormányzati hivatalnokok körében hamarosan indul a sztrájkhajlandóság felmérése, és a törvényben előírt 60 százalékos támogatottság elérése esetén májusban sztrájkba is léphetnek – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.