Tempósan emelkednek a munkavállalói bérigények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalói nettó bérigények Magyarországon 2020 óta évről évre átlagosan 12 százalékot emelkedtek – közölte a Profession.hu.

Regionális összehasonlításban Pest megye az első, az álláshirdetésre pályázók itt kérik el a legmagasabb fizetést, átlagosan havi nettó 364 ezer forintot. Az iskolai végzettséget tekintve a felsőfokú végzettséggel rendelkező munkavállalók várják el a legmagasabb bért, havonta csaknem nettó 400 000 forintot. A szakiskolát vagy szakmunkásképzőt, valamint a középiskolást végezetteknek szinte azonos az elvárása (293 000, valamint 287 000 forint), a mindössze általános iskolát befejezettek 272 000 forintos nettó bérigénnyel zárják a sort.

A menedzsment vezet

Az állásportál saját adatai alapján készített friss jelentéséből az is kiderül, hogy a legfiatalabb munkavállalói csoporttól (18-21 évesek) kezdődően a tapasztalatszerzéssel párhuzamosan emelkedik a kívánt összeg. A legfiatalabbak havi 220 500 – 252 000 forint közötti bérre számítanak átlagosan, ez a 26-30 éveseknél valamivel 300 000 forint fölé kúszik, a 40-50 éveseknél pedig kerekítve, nettó havi 390 000 forint az elvárt. A teljes mintát nézve az átlagos nettó bérigény 343 000 forint.

A különböző szakmákban tevékenykedő aktív munkavállalók fizetési igényeit átlagolva megállapították, hogy a cégvezetés és menedzsment kategória vezeti a rangsort: az ezen a területen dolgozók több mint 560 000 forintot kérnének az új munkahelyükre való belépéskor. Ezután következik a mérnöki terület, ahol 460 000 forint az átlagos havi bérigény. Csökkenő sorrendben haladva tovább az IT programozás, fejlesztés, majd az építőipar és ingatlan következik.

9,7 százalékos bérfejlesztés várható

Ugyanakkor jelezték, az emelkedő bérigényekkel párhuzamosan a cégek többsége is dolgozik a bérfejlesztéseiken a munkavállalóik megtartása érdekében, lekövetve az inflációt.

Az állásportál év elején készített felmérést a cégek bérfejlesztési stratégiájáról, amelybe egyebek mellett az építőipar, a mezőgazdaság, a pénzügy, az élelmiszeripar, valamint a kis- és nagykereskedelem területéről vontak be 549 vállalkozást.

Megállapították, hogy idén átlagosan 9,7 százalékos béremelés van kilátásban azon vállalatoknál, akik emelni tervezik a munkavállalóik fizetését. A válaszadók csaknem fele maximum 10 százalékos, 30 százaléka 10-15, míg 18 százaléka 15 százalék feletti emeléssel számol.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.