Több pályakezdő juthat munkához


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eredetileg tervezett létszám kétszerese, több mint hétezer fiatal juthat munkához az Első munkahely garancia programban – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.


Az államtitkár elmondta, hogy az eredeti, 3 milliárd forintos keretösszeget több mint 600 millió forinttal bővítették ki, ami lehetővé teszi a tervezettnél jóval több fiatal elhelyezkedését.

Az Európai Unió nyolc tagállamában van 30 százalék felett a fiatalok munkanélküliségi rátája, és bár Magyarországon ennél alacsonyabb az arány, a legfrissebb adatok alapján a 15-24 éves korosztály 29 százaléka állástalan.

A kormány ezért döntött a program elindításáról, amelynek keretében a pályakezdők bérére és járulékaira maximum 4 hónapig teljes, 100 százalékos támogatást kap a munkáltató a minimálbér kétszereséig.

A program meghirdetése utáni harmadik héten már meghaladta a 3 ezret az igénylések száma, jelenleg pedig több mint 4 ezren dolgoznak a program révén – ismertette az államtitkár, hozzátéve, hogy a fiatalok elhelyezkedésének egyik legnagyobb akadálya a munkatapasztalat hiánya, s ezen segít a program.

A támogatást teljes munkaidős foglalkoztatás esetén legfeljebb a kötelező legkisebb munkabér 200 százalékának (186 000 Ft/hó) alapul vételével igényelhetik a munkáltatók; részmunkaidős foglalkoztatásnál ennek arányos része pályázható.A pályázat lehetővé teszi a munkába járás költségei egy részének visszatérítését: ennek mértéke a menetrend szerint közlekedő buszra, vonatra szóló havi bérlet munkáltatót terhelő 86 százalékos hányada és az utazási költség munkavállalót terhelő 14 százalékos része egyaránt. A támogatás ideje egybeesik a bértámogatáséval, időtartama legfeljebb négy hónap lehet.

A foglalkoztatás támogatására szeptember 1-től december 31-ig lehet pályázni.

(fotó: Botár Gergely)

A program keretében a támogatások megállapítására a foglalkoztatás helye szerint illetékes munkaügyi kirendeltség jogosult.

A program keretei között támogatás csak abban az esetben állapítható meg, ha a munkáltató a pályakezdő foglalkoztatásával a 2012. július havi átlagos statisztikai állományi létszámát növeli és vállalja a megnövelt létszám megtartását a támogatás teljes ideje alatt. A támogatást alapesetben csekély összegű (de minimis) támogatásként folyósítják, így továbbfoglalkoztatási kötelezettség a munkaadókat nem terheli. További részleteket a programról itt talál.

Czomba Sándor kiemelte azt is, hogy 2013. január elsejétől a munkahelyvédelmi akcióterv keretében a 25 év alatti pályakezdő fiatalok kiemelt támogatást kapnak, mivel a szociális hozzájárulási adónak csak a felét kell megfizetnie utánuk a munkáltatónak, míg a munkaerő-piacra újonnan belépő 25 év alattiak után teljes szociális hozzájárulási adókedvezményt kap a munkáltató két évig. A munkahelyvédelmi akcióterv nemrégiben elfogadott jogszabályairól minden részletetet megtudhat itt.

(forrás: MTI)

Elmerült az új Mt. részleteiben?
Itt a segítség: Munkajogi e-kommentár

Könnyen kezelhető, áttekinthető felület • Folyamatosan frissülő és bővülő adatbázis • Egyszerűen kereshető magyar és nemzetközi jogi anyagok

Részletekért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.