Új Munka Törvénykönyve: kiszolgáltatottabb munkavállalók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rugalmasabb és életszerűbb lesz a szabályozás, amely számos ponton kedvezőtlenül érinti a munkavállalókat. Lesznek olyan kedvezmények amik megszűnnek, és egyes járandóságok is csökkenhetnek. A munkaszerződésben bátrabban eltérhetnek a felek a törvényi szabályozástól, és kiszolgáltatottabbá válhatnak a munkába visszatérő kismamák. A júliustól hatályos új Mt.-t elemezzük a PricewaterhouseCoopers segítségével.


A szabályozás rugalmasabbá tétele mellett kérdéses, hogy a szélesebb körű szabad akarat alkalmazására felkészültek-e a HR osztályok és a vállalatvezetés, megfelelően be tudják-e építeni a megnövekedett számú alapelveket a megállapodásaik kialakításába, valamint hogy milyen hatással lesz a védettség szabályainak módosulása a kismamák újrafoglalkoztatására – véli dr. Szűcs László ügyvéd, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda tagja

Rugalmasság – egyedi megállapodások

A jogalkotók egyik legfőbb célja a szabályozás rugalmasabbá tétele, így a munkaerő-piaci környezet vonzóbbá tétele a befektetők számára. A korábbi szabályozás egyértelműen arra helyezte a hangsúlyt, hogy amennyiben a felek a Munka Törvénykönyve egyes szabályaitól el kívánnak térni, úgy arra kollektív szerződés megkötésével van lehetőségük. Az új szabályozás szerint viszont a munkáltató és a munkavállaló az egyedi munkaszerződésekben is köthet olyan megállapodást, amelyre korábbiakban kollektív szerződésre volt szükség (pl. hátrányos jogkövetkezmények alkalmazása, melynek alapján a munkavállaló munkabéréből levonásnak lehet helye). Emellett sokkal szélesebb körben köthetőek egyedi megállapodások, amikor a munkáltató és a munkavállaló el kívánnak térni a Munka Törvénykönyve általános szabályaitól (ilyen lehet például az egybefüggő szabadság mértékére, illetve a szabadság átvitelére vonatkozó szabályok, valamint az átalánydíj jellegű bérmegállapodások).

Többet fizet a károkozó munkavállaló

Jelentős mértékben módosulnak a felelősségi szabályok is. Egyrészről a munkáltató munkavállaló felé fennálló felelőssége szűkül az által, hogy a munkáltató felelőssége csak azon káresemények körében áll fenn, melyek az ellenőrzési körébe esnek (korábban a munkáltató működési köre volt mérvadó), másrészről a munkavállaló kártérítési felelőssége akkor is korlátlanná válik, ha a munkáltatónak kárt okoz súlyos gondatlan magatartásával. Fontos tudni, hogy korábban ilyenkor a kártérítési felelősség a havi átlagkereset 50 % illetve megállapodás esetén 150%-a volt. Amennyiben a kárt a munkavállaló enyhe gondatlansággal okozza, úgy a kártérítési felelőssége a korábbi szabályokhoz képest mintegy nyolcszorosára nő, hiszen négyhavi távolléti díjnak megfelelő összegig felel.

Kiszámíthatatlanabb helyzetben a kismamák

Talán a kedvezményeket és a védettséget tekintve a kismamákat érintik leginkább a rövidesen hatályba lépő változások. Érdemes végiggondolni, hogy a jogszabályi módosítások milyen hatással lesznek a munkába visszatérni kívánókra illetve továbbgondolva a jövőbeli gyermekvállalási hajlandóságra.
Az új szabályok szerint várandós munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató csak akkor nem szüntetheti meg felmondással, ha a munkavállaló a várandósság tényéről a munkáltatót előzetesen tájékoztatja. A tájékoztatás történhet szóban, írásban, sőt ebben a körben az elektronikus levélben tájékoztatás is már teljes körű tájékoztatásnak minősül. Amennyiben a tájékoztatás elmarad, úgy a felmondási tilalom sem alkalmazandó és a munkáltató a munkaviszonyt felmondással megszűntetheti.
Az emberi reprodukciós eljárás eddigi szabályozása úgy módosul, hogy a felmondási tilalom a kezelés megkezdésétől számított legfeljebb 6 hónapos időtartamra áll fenn.

A kismamák védettségének szabályai jelentős mértékben módosulnak. Eddig a gyermek 3 éves koráig a munkaviszony semmilyen körülmények között nem volt megszüntethető a munkáltató által közölt rendes felmondással. A jövőben a felmondási tilalom csak akkor alkalmazandó, ha a munkavállaló a gyermek gondozása céljából igénybevett fizetés nélküli szabadságot ténylegesen igénybe veszi. Amennyiben a munkavállaló visszamegy dolgozni, úgy a felmondási tilalom megszűnik, azonban a munkáltató a határozatlan időre szóló munkaviszonyt felmondással csak korlátozások betartása mellett mondhatja fel a gyermek három éves kora előtt. A munkaviszony megszüntethetővé válik például a munkáltató működési körében felmerülő okból, ha a munkáltatónál nincsen a munkavállaló által betöltött munkakörhöz hasonló olyan munkakör, amelyet a munkavállaló be tud tölteni, vagy az e munkakörben foglalkoztatásra irányuló ajánlatot a munkavállaló elutasítja. Amennyiben tehát a munkáltató a fizetés nélküli szabadságról visszatért munkavállaló munkaviszonyát a gyermek három éves kora előtt meg kívánja szüntetni, úgy köteles minden olyan munkakörbe való áthelyezést megvizsgálni, amibe a visszatérő munkáltató foglalkoztatható lenne és ezt a vizsgálatot megfelelő módon – jegyzőkönyv, vagy belső levelezés formájában – dokumentálnia kell.

Részmunkaidős foglalkoztatás: rugalmasságot jelenthet azonban a munkába visszatérő kisgyermekes anyáknak a részmunkaidős foglalkoztatás. Az új szabályok szerint a szülési szabadságról illetve a gyermek gondozása érdekében biztosított fizetés nélküli szabadságról a gyermek három éves kora előtt visszatérő anya kezdeményezheti a munkaszerződés módosítását és a részmunkaidős foglalkoztatást, melyet a munkáltató köteles biztosítani a gyermek három éves koráig a munkavállalónak. Ha a munkavállaló által betöltött munkakörben a részmunkaidős foglalkoztatás nem lehetséges, a munkáltató és a munkavállaló megállapodhatnak egy másik munkakörben. Ha ez sem lehetséges, a munkáltató a munkavállalónak a részmunkaidővel arányos állásidőre járó juttatás megfizetésére kötelezhető.

Jelezni kell a visszatérési szándékot

A gyermek gondozására biztosított maximum 3 éves fizetés nélküli szabadság alatt a munkavállaló bármikor jelezheti a munkáltatónak, hogy vissza kíván térni. Ekkor a munkáltató köteles a munkavállalót visszavenni, és a felhalmozott szabadságot legkésőbb 60 napon belül kiadni. Az új szabályok szerint már nincsen lehetőség a szabadságok megváltására a munkaviszony fennállása alatt, a szabadságot ennek megfelelően csak akkor lehet megváltani, ha a munkaviszonyt megszüntetik. Az apának is jár a szülési pótszabadság, amennyiben gyermeke születik. Ennek mértéke egy gyermek után öt munkanap, ikergyermek esetén hét munkanap. Ezt a pótszabadságot a munkáltató köteles a szülést követő második hónap végéig biztosítani.

Munkabér, bérpótlék, távolléti díj

A munkavállalókat foglalkoztató egyik központi kérdés természetesen a munkabérre vonatkozó szabályozás és annak változásai. A munkabérre vonatkozó szabályok körében az egyik legjelentősebb módosulás, hogy a délutáni műszak fogalmának megszűnése miatt a munkáltató 30%-os bérpótlékot csak a 18 óra utáni munkára köteles fizetni, feltéve, hogy a munkavállaló legalább egy órát dolgozott. Eddig, több műszakos munkaidő beosztásnál a délutáni műszak tartamára (általában 14 órától kezdődően) a munkáltatónak 15%-os bérpótlék fizetési kötelezettsége állt fenn. Megszűnik a megszakítás nélküli működésre tekintettel fizetendő bérpótlék.
Megszűnik emellett az átlagkereset fogalma, és a távolléti díj számításának a szabályai is megváltoznak. Korábban a távolléti díj számításakor figyelembe kellett venni a teljesített túlórákat is, az új szabályozás körében azonban csak a műszakpótlék, éjszakai pótlék, készenléti pótlék és ügyeleti pótlék lesznek irányadóak az alapbér (teljesítménybér) mellett. Azoknál a munkavállalóknál, ahol magas a túlóra mértéke és alacsony az ösztönzők aránya a munkabéren belül, a távolléti díj mértéke az új számítás szerint jellemzően csökkenni fog. Kérdés, hogy a bérkompenzációra vonatkozó kötelezettségek betartását az új munkajogi szabályozás miatt bekövetkező esetleges bércsökkenés milyen mértékben befolyásolhatja.

További fontos változások:

  • A jelenlegi szabályok szerint a munkajogi szabályoktól alapvetően a munkavállaló javára lehetett eltérni. Az új szabályokkal ez megváltozik, és lehetőség lesz a munkavállalóra kedvezőtlenebb jellegű szabályokat is bevezetni akár kollektív szerződésben, akár – jogszabályi felhatalmazás esetén – munkaszerződésben.
  • A munkáltató a jövőben a munkavállaló munkaidőn kívüli magatartását is jogosult lesz meghatározott körben ellenőrizni.
  • Írásbelinek kell tekintetni az új szabályok alapján azokat a nyilatkozatokat is, amelyeket a munkavállaló elektronikusan kap kézhez.
  • Megszűnik a gyermek három éves koráig biztosított, abszolút hatályú védelem a kismamák esetén. A betegség sem ad majd védelmet a munkáltató által közölt felmondás ellen.
  • A fizetett távollétek tartama alatt a munkavállalóknak a jövőben esetenként kevesebben kell beérniük. Megváltoznak a fizetendő juttatások szabályai.
  • A munkáltatók új szabályokkal találkozhatnak a felmondással kapcsolatban;
  • A munkaügy perek tervezhetőbbé válnak. A munkavállalóknak csak a tételesen és teljeskörűen bizonyított kárát kell megfizetni a jogellenes felmondás körében, mert az átalánykártérítés szabályai megszűnnek.
Nem mindent kell alkalmazni július 1-től
A fenti szabályok egy részét már 2012. július 01-étől alkalmazni kell, azonban az egyes rendelkezések hatálybaléptetésének pontos időpontjáról külön jogszabály fog rendelkezni, amelynek részletei jelenleg még nem ismertek.

Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.