Újabb fordulatok a Brexit körül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 Lényegtelen az Európai Bíróság friss ítélete, miszerint az Egyesült Királyságnak jogában állna egyoldalúan leállítani az európai uniós kiválás folyamatát, a londoni kormánynak ugyanis ez nem áll szándékában – jelentette ki Jeremy Hunt brit külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A Brexit leállítása vagy elhalasztása elfogadhatatlan lenne a lakosság azon 52 százaléka számára, aki a kilépésre voksolt a 2016-os referendumon – emelte ki Hunt az uniós külügyminiszterek tanácsülésének megkezdése előtt.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „valódi kockázatokhoz” vezetne, ha a parlament alsóháza kedden elutasítaná a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodást, ami pedig szakértők szerint több mint valószínű.

Rámutatott, hogy az egyezség nem tökéletes, de ez a lehető legjobb és egyben az egyetlen lehetséges megállapodás, ráadásul a bennmaradó tagországok nyilvánvalóvá tették, hogy nem hajlandóak a tárgyalások újranyitására.

„A szerződés teljesíti a túlnyomó többségét azoknak a dolgoknak, melyekre az emberek szavaztak. Valós kockázatai lennének, ha nem ragadnánk meg ezen lehetőséget, amíg van rá mód” – fogalmazott Hunt, hozzátéve, hogy nincs a láthatáron semmilyen jobb alternatíva.

Simon Coveney, az ír diplomácia vezetője megerősítette, hogy az EU és a brit kormány által már elfogadott, jóváhagyásra váró kiválási szerződés szövege semmiképp nem fog már változni.

Mint mondta, a dokumentum „nehezen elért, kiegyensúlyozott” kompromisszum, amely mindkét félre nézve tisztességes.

Az Európai Bíróság hétfőn kimondta, hogy az EU alapszerződésének 50. cikkelye lehetővé teszi a kilépési szándék bejelentésének egyoldalú visszavonását mindaddig, amíg hivatalosan nem lép hatályba a távozás.

Szakemberek szerint az ítélet hatással lehet a kiválási folyamatra, ugyanis a bennmaradás sok brit parlamenti képviselő szemében vonzóbb lehet a komoly gazdasági károkat okozó, megállapodás nélküli kiválásnál, az úgynevezett „kizuhanásnál”, és a kilépést ellenzők számára kedvező döntés nyomán valamelyest nőhet egy második népszavazás esélye is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.