Varga Mihály: egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatástól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés általános vitát tart a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztésről.

A 2020-as költségvetés biztos alapot teremtett a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést ismertetve az Országgyűlés szerdai ülésén.

4,7 millióan dolgoznak

A tárcavezető kiemelte: az elmúlt másfél évet kimagasló küzdelem és teljesítmény jellemezte, így olyan eredményeket ért el az ország, amelyekre mindenki büszke lehet. Magyarország a gazdaság újraindításában lépéselőnyt szerzett az Európai Unióban, és a növekedés mértéke rekordmagasságú lehet idén. Több mint 4,7 millióan dolgoznak, a munkanélküliségi ráta 4 százalékra csökkent, egy lépésre vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól – mutatott rá.

Varga Mihály

Varga Mihály szerint mindez annak köszönhető, hogy a válságot nem megszorításokkal, hanem támogató költségvetési politikával kezelték.

A tavalyi zárszámadásról tárgyal a Ház

A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel 8 órakor kezdődött, a zárszámadást az első napirendi pontban tárgyalják a képviselők az Állami Számvevőszék véleményével kiegészítve.

Ezt követően további három általános vitát bonyolítanak le. Terítékre kerül az emberi erőforrások minisztere egészségügyi tárgyú törvénymódosító javaslata, valamint a belügyminiszter egyes eljárások korszerűsítését célzó indítványa. A Ház jövő hétfőn fejezi be ülését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.