Vasárnapi pihenőnap: a kormány kitart


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.


A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A héten több lap is beszámolt arról, hogy egy balatoni CBA piaccá nyilváníttatta magát az önkormányzatnál – mert a piacok nyitva lehetnek vasárnap is -, miután előcsarnokában termelői piacot nyitott, ahol azonban csak egyetlen termelő árult málnát.

Kovács Zoltán az M1-en azt mondta, „minden ilyen próbálkozást le kell törni”, egyúttal kijelentette: a konkrét esetet nem is érti, mert egy 175 négyzetméteres boltról van szó, amelynek meg lett volna a lehetősége, hogy törvényes módon működhessen. Hozzátette: a kormányhivatalok vizsgálják az eset körülményeit, a jogszabályok alkalmazását, adott esetben annak szükségességét, hogy kell-e azokon módosítani.

A kormányszóvivő azt mondta: a vasárnapi pihenőnap bevezetése egy elvi döntés, amely mellett kitart a kormány. A tapasztalatokat az év második felében fogják elemezni.

(Forrás: MTI)

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.