671 találat erre a kulcsszóra: Katás vállalkozók osztaléka

2015. december 22.

110 ezer forint lesz a minimálbér

…kidolgozott béremelési javaslatot a munkavállalói oldal másik két szereplője támogatta. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a munkáltatói oldal azért akarja csupán a bérajánlás…

2015. december 4.

NAV: december 21-ig lehet bejelentkezni az evába

Az eváról szóló törvény hatálya alá bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni az egyéni vállalkozók a 15T103-as, a társas vállalkozók pedig a 15T203 számú adatbejelentő lapon tudnak a NAV adóigazgatóságain. Az…

2015. december 2.

Feketelistát vezet a taxikról a BKK?

A Magyar Taxisok Szakszervezete (MTSZ) azt állítja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megtiltja az ügyintézőknek, hogy egyes, pontosan megnevezett vállalkozók autóit szemlére bocsássák, így tartva őket távol a megélhetési lehetőségüktől….

2015. november 25.

900 milliós csalás fiktív számlákkal

…tartottak és 16 embert bűnügyi őrizetbe vettek. A gyanú szerint a cégeikkel takarítási és vagyonvédelmi tevékenységet ténylegesen végző gyanúsított vállalkozók 2011-2014-ben egy alvállalkozói céghálózatot hoztak létre és működtettek. Ennek oka…

2015. október 22.

Helyi iparűzési adó kisokos V. rész

…vállalkozó statisztikai állományi létszámának olyan arányával számított összegét kell tekinteni, amilyen arányt a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben külön-külön feltüntetett vagyonérték képvisel a szétválással létrejött vállalkozók végleges vagyonmérlegeiben szereplő együttes…

2015. október 5.

Kisokos a helyi iparűzési adóról – II. rész

…nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), – csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, – a jövedéki adó fizetésére kötelezett…

2015. szeptember 21.

Jobban járunk az e-közigazgatással

…a szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges ismeretek meglétét is feltételezi. Ez a vállalkozók számára kiemelt fontosságú. Az e-közigazgatás teljes körű elterjesztése több előnnyel jár mindenki számára. Például: az ügyfélnek kényelmesebb és…

2015. augusztus 19.

Csaknem negyedével több céget töröltek

…kényszertörlés hetvenöt százaléka (22 679) jutott erre a régióra. Megyei bontásban a pest megyei vállalkozók kezdeményeztek legnagyobb számban végelszámolást és itt regisztrálták a legtöbb (2592) kényszertörlést is. A végelszámolások száma…

2015. augusztus 14.

Adótörténet: a gazdasági átalakulás szabályrendszere

…azt, hogy a bérszedés mikor kezdődjék, és hány esztendőkig tartson? a Fő-Kormányszék a vállalkozókkal kötendő alku által fogja meghatározni, s határozatában a kijelelendő esztendők lefolyásáig legkisebb változtatás sem történhetik.” Külön…

2015. június 25.

Ajánlja a NAV a katát és a kivát

…vállalkozó, egyéni cég, kizárólag magánszemély taggal rendelkező betéti társaság és közkereseti társaság választhatja, akár év közben is. A katás vállalkozásnak havonta egyösszegű tételes adót kell fizetni, mely kiváltja a vállalkozói…

2015. június 16.

Online pénztárgépek: a horvátoknak bejött

Az online pénztárgépek rendszerének bevezetése 2013-ban több mint megkétszerezte a kereskedők és a vállalkozók által korábban bevallott bevételek összegét – jelentette ki Boris Lalovac horvát pénzügyminiszter egy konferencián kedden Prágában….

2015. május 27.

Telephely, székhely az iparűzésiadó-bevallásban

…adókról szóló törvény külön fogalmat határoz meg a székhelyre vonatkozóan. Eszerint székhely: belföldi szervezet esetében az alapszabályában (alapító okiratában), a cégbejegyzésben (bírósági nyilvántartásban), az egyéni vállalkozó esetében az egyéni vállalkozók…

2015. május 13.

Az iparűzési adó bevallása 2014-re

…rendeletében lehetővé teheti vagy az adószámmal rendelkező vállalkozók számára kötelezettségként írhatja elő az adóbevallás elektronikus úton való teljesítését (le- és kitöltését, valamint benyújtását). (Elektronikus bevallásra a fővárosban, a megyei jogú…

2015. május 11.

Mikor és hogyan biztosított a társas vállalkozó?

…a társas vállalkozók életében. Bizonyára nem kerülte el a figyelmét a kedves olvasónak, hogy a társas vállalkozó meghatározásánál – első sorban a személyes közreműködésnél-, kiemeli a jogszabály, hogy akkor lesz…

2015. március 30.

Ennyit kell dolgozni a nyugdíjig

…volt. Ebből látható, hogy a havi 50.000 forint tételes adót fizető vállalkozók nyugdíjba vonulásakor a KATÁS szolgálati idejüket a nyugdíj megállapításához arányosítani fogják. Például vegyünk egy 2014-től KATÁ-s vállalkozót, aki…

2015. március 26.

Rossz a szerződési gyakorlat az építőiparban

Ösztönzés helyett továbbra is büntetik a vállalkozókat a hazai építőipari kivitelezési szerződések, pedig Nyugat-Európában már széles körben alkalmazzák a kivitelezők kooperációját elősegítő szerződéses elemeket – hívja fel a figyelmet a…

2015. március 24.

Ennyit kell dolgozni a nyugdíjig

…volt. Ebből látható, hogy a havi 50.000 forint tételes adót fizető vállalkozók nyugdíjba vonulásakor a KATÁS szolgálati idejüket a nyugdíj megállapításához arányosítani fogják. Például vegyünk egy 2014-től KATÁ-s vállalkozót, aki…

2015. március 23.

KATA a gyakorlatban

…ebből? Például: – Ha egyéni vállalkozóként gyermekgondozási segélyre megyek, akkor hiába dolgozik helyettem a munkaviszonyban foglalkoztatott alkalmazottam, az egyéni vállalkozásom bevétele után 40% adót kell fizetnem, mert nem fizetem a…

2015. február 24.

Szerdáig vallunk vállalkozói szja-t és katát

Az egyéni vállalkozók 2014. évi tevékenységükről az előző évekhez hasonlóan a bevallás csomag 1453-13-as lapjainak kitöltésével számolhatnak el. A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók egészségügyi szolgáltatási járulékát és nyugdíjjárulékát is…

2015. február 24.

Katás vállalkozás szüneteltetése

…egyéni vállalkozásában a tételes adót. A vállalkozók minimumjáruléka ilyen esetben nem merül fel. Ugyanakkor, ha valakinek több részmunkaidős munkaiszonya is van a Katás vállalkozása mellett, amelyek heti munkaidejét összeadva kitesznek…