900 milliós csalás fiktív számlákkal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fiktív számlákkal mintegy 900 millió forint adóhiányt okoztak egy cégháló tagjai, akiket kedden vettek őrizetbe – közölte a fővárosi főügyész szerdán. 


Ibolya Tibor közleményében azt írta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatallal együttműködve összehangolt intézkedésben országszerte házkutatásokat tartottak és 16 embert bűnügyi őrizetbe vettek.

A gyanú szerint a cégeikkel takarítási és vagyonvédelmi tevékenységet ténylegesen végző gyanúsított vállalkozók 2011-2014-ben egy alvállalkozói céghálózatot hoztak létre és működtettek. Ennek oka az volt az ügyészség szerint, hogy egyrészt a gyanúsított vállalkozók a létrehozott cégek fiktív számláinak kibocsátásával és a tényleges takarítói, biztonsági őri tevékenységet végző „anyacégek” általi egyidejű befogadásával csökkentsék az áfafizetési kötelezettségüket, másrészt több ezer munkavállalójukat – a közterhek megfizetésének elkerülése érdekében – a ténylegesen működő „anyacégek” helyett a céghálózat fantomizálásra váró cégeinek alkalmazottjaiként jelentsék be.

Adómozaik 2016 – 2015.11.23-24

Ismerje meg részletesen a jövő évi adóváltozásokat!

Az adózás rendjéről szóló törvény változásai – Dr. Kovács Ferenc 
Társasági adó változásai – Dr. Németh Nóra  
Személyi jövedelemadó változásai – Dr. Andrási Jánosné         
Járulékok változásai – Széll Zoltánné                  
Általános forgalmi adó változásai – Sike Olga

Az első nap részletes programját itt, a másodikét itt találja.         

További információ és jelentkezés >>

A gyanúsítottak hierarchiát kiépítve, összehangoltan irányították a bűnszervezetet, arra is gondjuk volt, hogy a fiktív cégeket néhány havonta fantomizálják azzal, hogy azokat ukrán vagy kínai – külön erre a célra az országba beutaztatott, majd az országból kiutaztatott – magánszemélyeknek értékesítsék. A bűnszervezet működtetésében több könyvelő és egy adóellenőr is segédkezett. 

Az őrizetbe vételekkel párhuzamosan vagyon-visszaszerzési eljárást is lefolytattak, így a házkutatások eredményeként a költségvetésben okozott mintegy 900 millió forint adóhiány jelentős részét biztosították és visszaszerezték. A Budapesti Nyomozó Ügyészség az összes gyanúsított letartóztatását indítványozza.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.