87 találat erre a kulcsszóra: Palkovics

2016. július 11.

Munkástanácsok: jó az új cafeteria

Az új cafeteria-rendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten – fejtette ki Palkovics…

2016. május 19.

Adóváltozások segítik a munkavállalói mobilitást

A kormány új intézkedése révén enyhülnek majd a munkavállalók mobilitási, lakhatással és utazással összefüggő problémái – mondta el a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán. Palkovics Imre…

2016. január 22.

Egyeztettek az új bérszámfejtési rendszerről

…a munkabérüket. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke nagyra értékelte azt a lehetőséget, hogy a szakszervezeti vezetők betekinthettek a kincstár szakmai munkájába, a több százezer alkalmazottat érintő bérszámfejtés…

2015. december 28.

Három lépcsőben nő az oktatók bére

…emelést alapul véve – így 27 százalékos növekedésre számíthatnak a felsőoktatásban dolgozó oktatók-kutatók. Palkovics László felsőoktatási államtitkár tájékoztatása szerint a bértábla rendezésének költsége három évre 15,2 milliárd forint, ezt teljes…

2015. december 22.

110 ezer forint lesz a minimálbér

…az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke, Zs. Szőke Zoltán, a szakszervezetek részéről pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Gaskó István és a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre írta alá. Az…

2015. december 22.

110 ezer forint lesz a minimálbér

…az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke, Zs. Szőke Zoltán, a szakszervezetek részéről pedig a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának elnöke, Gaskó István és a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre írta alá. Az…

2015. december 16.

Jövőre 110 775 forint lehet a minimálbér

…a Gazdasági Társadalmi Tanács ülésén még meg kell vitatnia, ez a testület azonban már érdemben nem befolyásolja a kormány döntését. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a…

2015. december 16.

MaSzSz: jövőre 110 775 forint lehet a minimálbér

…a jogszabályi kötelezettségek miatt pénteken, a Gazdasági Társadalmi Tanács ülésén még meg kell vitatnia, ez a testület azonban már érdemben nem befolyásolja a kormány döntését. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke…

2015. november 30.

Szakszervezetek: 9 százalékkal emelnének

Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja – közölte Palkovics László, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten….

2015. november 30.

Szakszervezetek: 114500 forintos minimálbért

Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja – közölte Palkovics László, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten….

2015. október 12.

Folytatódik a béremelés a felsőoktatásban

…vagy csak ,,röghöz köt”? Tudjuk-e mérni a javadalmazás menedzsment rendszerünk hatékonyságát? Jelentkezés >> Palkovics László utalt szerdai bejelentésére, amely szerint a januári béremelési csomag kedvezményezettjei az adjunktusok és tanársegédek lesznek….

2015. október 7.

Béremelés jön a felsőoktatásban

Palkovics László a Felsőoktatási Kerekasztal ülése után az MTI kérdésére elmondta: a béremelés költsége 13 milliárd forint, ebből 6 milliárdot a központi költségvetésen belüli átrendezéssel teremtenek elő, további 5 milliárd…

2015. szeptember 17.

Nőhetnek a fizetések a felsőoktatásban

Palkovics László hozzátette: az adjunktusi és tanársegédi bérek nem versenyképesek; megjegyezte: jelenleg ugyanannyi egyetemi tanár van mint adjunktus, ami nem helyes arány. Az oktatók-kutatók mellett a kisegítő dolgozók bére is…

2014. december 3.

Szakmunkás diploma jöhet

Palkovics László, felsőoktatásért felelős államtitkár az MTI-nek beszélt arról, hogy mivel senkitől sem veszik el az esélyt, hogy bekerüljön a felsőoktatásba, ezért szeretné a kormány megteremteni a szakiskolákból a felsőoktatásba…

2013. december 20.

Szignálták a bérmegállapodást

…Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke szerint olyan megállapodás született, amely segít a munkahelyek megőrzésében és újak létrehozásában. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint korrekt, tisztességes megállapodás…

2013. december 20.

Aláírták a bérmegállapodást

…Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke szerint olyan megállapodás született, amely segít a munkahelyek megőrzésében és újak létrehozásában. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint korrekt, tisztességes megállapodás…

2013. július 15.

Szám nélküli bérajánlási megállapodás született

…(VOSZ) főtitkára, Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke látta el kézjegyével. Bár Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke,…

2013. január 21.

Fizetésemelésről nincs szó

…a túlórákat megfizetniük −, terjed a túlóra ellentételezése szabadnapkiadással és az éves túlmunkakeret kihasználása – nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. További részleteket itt talál….

2012. december 5.

Minimálbér: messze a megállapodás

…Palkovics Imre ezt azzal indokolta, hogy ez a lépés a minimálbéresek harmadát érintené, és nem engedhető meg ezen réteg további elszegényedése.A Munkástanácsok elnöke hozzáfűzte: december 11-én várhatóan Orbán Viktor miniszterelnök…

2012. december 1.

Alacsonyabb szja-kulcsot javasoltak a munkástanácsok

A fizetések reálértékének megőrzése a cél, nem elegendő egy inflációkövető emelés – mondta előadásában a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke pénteken Szegeden. Palkovics Imre közölte: a gazdasági nehézségekre való tekintettel…