501 találat erre a kulcsszóra: amerikai importvámok

2020. augusztus 29. Koronavírus

Visszazuhant az okostelefonok piaca

Tavalyhoz képest idén 9,5 százalékkal kevesebb, 1 milliárd 200 millió okostelefont adhatnak el a gyártók – véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat….

2020. augusztus 27.

Peking elítélte a kínai cégek ellen irányuló amerikai szankciókat

Az amerikai pénzügyminisztérium szerdai bejelentésére reagálva Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján az intézkedést Kína belügyeibe avatkozásnak és a nemzetközi jogok megsértésének minősítette. Csao szerint a lépés „hegemón logikáról” és…

2020. július 31.

Egy női filmproducer a némafilmek korából

A San Diegó-i Állami Egyetem kutatása szerint 2019-ben a legnagyobb bevételű amerikai filmek 40 százalékában nő játszotta a főszerepet. Ez – kommentálta az általa közzétett hírt az MTI – nagy…

A nagy adócsata: hadrendben a franciák és az amerikaiak
2020. július 29.

A nagy adócsata: hadrendben a franciák és az amerikaiak

Az amerikai szövetségi kormány július elején megtorló intézkedéseket lengetett be a Franciaország által bevezetett digitális adóra (az ún. GAFA-adóra) válaszként. Bár bejelentette, az amerikai adminisztráció a gyakorlatban nem léptette e…

2020. július 21.

Egyelőre titok marad Trump adóbevallása

Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn elutasította a demokrata párti törvényhozók beadványát Donald Trump amerikai elnök adóbevallásainak ügyében….

2020. július 17.

Történelmet meghatározó dokumentumok – Bevezető egy sorozathoz

No taxation without representation. Nincs adózás képviselet nélkül. (az amerikai függetlenségi mozgalom jelszava) A legrégebbi ilyen dokumentumok kőbe vésve maradtak fenn, illetve ékírásos agyagtáblák formájában. Ennek elsődleges oka az, hogy…

2020. április 23. Koronavírus

Felforgatja a cégvilágot a járvány

…milliárd dollár – áll a hitelminősítő elemzésében. A Moody’s kimutatása szerint rekordszinten jár a nem amerikai potenciális „bukott angyalok” adósságállománya is, amely a 2019 végén mért 294 milliárd dollárról egyetlen…

2020. március 25. Koronavírus

Felvásárolták a BÁV teljes befektetési aranykészletét

…áremelkedés azonban még nem ért véget, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve hétfőn bejelentette, hogy korlátlan mennyiségben vásárol fel állampapírokat és jelzálogleveleket, hogy ezzel támogassák az amerikai gazdaságot….

2020. március 25. Koronavírus

Megszületett az amerikai gazdaságvédelmi csomag

…milliárdra. Donald Trump amerikai elnök kedden a Fehér Ház kertjében a Fox televízióval folytatott, több mint kétórás beszélgetésében úgy fogalmazott: ez lesz az Egyesült Államok történelmének legnagyobb gazdasági mentőcsomagja. (MTI)…

Infografika: A járványkamrák feltöltése
2020. március 20. Koronavírus

Infografika: A járványkamrák feltöltése

…tárolni és mit nem. A vásárlás logikus módon a tartós, illetve fagyasztott opciók felé mozdul el. A fagyasztott gyümölcs amerikai értékesítése például 7 százalékkal nőtt a február 22-én végződő héten….

Rekordot döntött a magyar turizmus
2020. február 7.

Rekordot döntött a magyar turizmus

…az amerikai, angol, olasz, izraeli, kínai turisták körében az előző évhez képest. Tavaly éves összehasonlításban az Izraelből érkezők 10,3 százalékkal, a Romániából érkezők 8,3 százalékkal, az Egyesült Királyságból érkezők pedig…

2020. január 31.

Kilőttek az amerikai vámbevételek

A szövetségi kormány bevételi forrásai között második helyen álló hivatal a 2019. szeptember 30-án véget ért pénzügyi évben 2700 milliárd dollár értékű import után közel 72 milliárd dollárt szedett be…

2020. január 23.

Továbbra is élénk a régiós cégfelvásárlási piac

…az elsőszámú befektető – összesen 122 amerikai ügylet köttetett, amely 37%-os növekedést jelent 2018-hoz képest. A brit cégek befektetései szintén növekedtek a régióban (+9%) éppúgy, mint más nyugat-európai országok, mint…

2020. január 17.

Enyhülhet az EU-USA kereskedelmi háború

…számítanak, hogy a NAFTA-t felváltó észak-amerikai kereskedelmi egyezmény (USMCA) megkötése, illetve a szerdán a Fehér Házban aláírt amerikai-kínai részleges kereskedelmi megállapodás után az amerikai kormányzat figyelme Brüsszel felé fordul. (MTI)…

2020. január 14.

Amerikai-kínai kereskedelmi háború: enyhülésre számít a piac

…derűlátásra adott okot az amerikai-kínai viszony jövőjét illetően az a hétfői bejelentés, miszerint az amerikai kormányzat megszüntette Kína árfolyammanipulátor besorolását – a hírre a kínai jüan középárfolyama kedden öt hónapos…