300 találat erre a kulcsszóra: csok új lakásra

Infografika: lakásárakban verjük az európai mezőnyt
2021. augusztus 19.

Infografika: lakásárakban verjük az európai mezőnyt

…az árak pedig a használt és az új lakásoknál egyaránt 5,8 százalékkal múlták felül az előző negyedévi szintet. Tavaly az eddig ismert adásvételek 6,1 százaléka vonatkozott új építésű lakásra, míg…

2021. július 13.

A Z generáció egyharmada dolgozik teljes munkaidőben

A legfiatalabb fogyasztói csoport, a Z generáció („Gen Z”) attitűdjeiről és viselkedéséről szóló új, közép-kelet-európai felmérés során 11 országban vizsgálták a 18-24 éveseket, akik a lakosság 7,2 százalékát (mintegy 11,5…

Kevesebb és drágább lakás épül a fővárosban
2021. július 9.

Kevesebb és drágább lakás épül a fővárosban

…el, amivel Kelenföld minimálisan ugyan, de megelőzi Angyalföldet. A legtöbb új projekt a XIII. kerületben indult el (6 darab), ugyanakkor figyelemre méltó piaci változás, hogy az eddig új lakásokban szerénykedő…

Egyre jobban pörög a lakáshitelezés – infografika
2021. május 14.

Egyre jobban pörög a lakáshitelezés – infografika

…összesen 916,8 milliárd forint értékben. Az együttes összeg zömét, 69 százalékát használt lakás vásárlására fordították. Új lakáshoz jutást alig 12 százalékuk szolgálta, építésre pedig még ennél is kisebb, szűk 9…

Minden az építőipari konjunktúrát fűti
2021. május 13.

Minden az építőipari konjunktúrát fűti

…megrendeléseknek. Elsősorban a külföldi befektetői kereslet csökkent a lakó, és az üzleti ingatlanok piacán, ami az árnövekedés mértékét foghatja vissza. A hárommillió forintos felújítás-támogatási program, a visszavezetett 5 százalékos újlakás-áfa,…

2021. április 26.

A lakásértékesítés áfa-szabályai

…új ingatlan kell, hogy legyen; – az ingatlannak lakóingatlannak kell lennie; – a lakóingatlan hasznos alapterülete nem haladhatja meg a 150, illetve 300 négyzetmétert. Az új rendelkezést azokban az esetekben…

2021. március 23.

Külföldieket érintő adózási tudnivalók Magyarországon

…ahol a magánszemély tartós ott-lakásra rendezkedett be és ténylegesen ott is lakik. Nem változik az állandó lakóhely, ha a magánszemély ideiglenes jelleggel huzamosabb ideig külföldön tartózkodik, illetve ha előzetes letartóztatásban…

Sok magyarnak csökkent a jövedelme
2021. február 17. Koronavírus

Sok magyarnak csökkent a jövedelme

…fogyasztóknak az aránya, akik vésztartalékot gyűjtenek a váratlan kiadások fedezésére. Nem változott azonban jelentősen azoknak az aránya, akik valamilyen konkrét célra spórolnak: enyhén csökkent például a lakásra spórolók aránya (20…

Ingatlanpiac 2021-ben: élénkülést vár az OTP Ingatlanpont
2021. február 3.

Ingatlanpiac 2021-ben: élénkülést vár az OTP Ingatlanpont

A tavaly év végén bejelentett otthonteremtési programok, főként az 5 százalékos újlakás áfa visszaállítása miatt elkezdődött az újlakás piac bővülése, a beruházók már 2020 végén jelentették be újabb projektjeiket –…

2021. február 2.

Felpörgették a hiteleket az otthonteremtési programok

…hozzá. Az új lakásvásárláshoz kapcsolódó hitelfelvételek bővülésére a korlátozások enyhítése után, az új fejlesztések elindulását követően számítanak. A Gránit Banknál is igényelhető az államilag támogatott otthonfelújítási kölcsön, amely iránt kiugró…

NAV-figyelő, 1. hét: nem tétlenkedett az adóhatóság
2021. január 11.

NAV-figyelő, 1. hét: nem tétlenkedett az adóhatóság

…e munkavégzés a két évet nem haladja meg, és az előző belföldi munkavégzés befejezésétől számítva három év eltelt. 5. CSOK-kal, illetékmentesen 2021-től illetékmentességet élvez az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó,…

2021. január 5.

2008 előtti szinten a lakásfelújítási kedv

…lakásfelújítási piacra egyáltalán nem volt negatív – derül ki a GKI és a Masterplast legfrissebb, közös reprezentatív kutatásából. A tavaly meghirdetett új otthonfelújítási programban családonként legfeljebb hárommillió forintnyi támogatást lehet…

2020. december 29.

Falusi csok: kétszázzal több helyen lesz igényelhető jövőre

A Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közlemény szerint a falusi csok igénybe vehető tanya, birtokközpont vagy preferált kistelepülés területén használt lakás vásárlással egybekötött bővítésre és…

2020. december 12.

Az otthonteremtési program új részletei

…a két esetben benyújtsák, hiszen a lakástakarék-pénztári megtakarítások nagyrészt az igénylők saját pénzét tartalmazzák. Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a falusi csok keretében elszámolt számlákat párhuzamosan nem lehet…