A Minősített Könyvelők Egyesülete felajánlotta a segítségét az eÁFA-rendszerhez


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Minősített Könyvelők Egyesülete felmérést végzett tagjai között a lehetséges buktatókról és javaslatot fogalmazott meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé.

A NAV idén tervezi az eÁFA-rendszer bevezetését. Hasonlóan az szjabevallási tervezethez, melyről éppen a napokban kaptak e-mailt munkavállalók milliói, az adóhatóság automatikusan elkészítené a vállalkozások áfabevallási tervezetét.

„Javaslatainkkal együtt felajánlottuk a szakmai együttműködésünket. Bár még nem sokat tudni a készülő eÁfa-rendszerről, úgy gondoljuk most van az ideje és lehetősége a konstruktív javaslatoknak. Közös érdek, hogy a készülő rendszer jól használható legyen a gyakorlatban. Tekintettel, hogy leginkább a könyvelők dolgoznak majd vele, egy aktívabb együttműködés hasznos lenne mind a NAV, mind a könyvelők, mind a vállalkozók, végső soron az egész gazdaság számára” – mondta Harkai István a Minősített Könyvelők Egyesületének elnöke.

A szervezet hét pontban foglalta össze szakmai javaslatait. A beadvány olyan gyakorlati problémákat vet fel, mint a nem jóváhagyott, nem elszámolt számlák törölhetősége, az ügyviteli rendszerekkel kompatibilis adatexport lehetősége, az előlegszámlák európai gyakorlat szerinti újraszabályozása.

Harkai István hangsúlyozza, hogy konstruktív szándékkal fordultak a NAV-hoz. Bíznak benne, hogy javaslataikat figyelembe veszik és fogadókészség mutatkozik az adóhatóság részéről az együttműködésre.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.