Alkotmánybíróságtól kérik a magánpénztári törvény megsemmisítését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magánnyugdíj-pénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kérik magánszemélyek az Alkotmánybíróságtól a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének múlt évi beadványát megismételve – közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ).


A magánból az állami nyugdíjrendszerbe való átlépés határideje – március 31. – előtt néhány nappal döntöttek arról, hogy megismétlik a tavalyi alkotmánybírósági beadványt, ám ezúttal a megváltozott jogszabályoknak megfelelően nem a szervezet, hanem magánszemélyek kérik a törvény soron kívüli, visszamenőleges megsemmisítését – jelentette be Székely Tamás, a VDSZ elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A szakszervezet kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint a törvény és annak betartatása súlyosan sérti az emberi méltóságot és az önrendelkezési jogot. Az önrendelkezési jogot az állami rendszerbe való visszalépéssel vagy maradással kapcsolatos eljárás során sértették meg, többek között a kötelezően személyes megjelenéssel járó nyilatkozattétel miatt.

A szervezet a strasbourgi bírósághoz készül, több ezer magánnyugdíj-pénztári tag megbízásából.

Az AB-hez címzett beadványnak fontos eleme néhány egykori pénztári tag írásbeli nyilatkozata, miszerint annak idején nem önként, hanem a „megfélemlítésre alapozott kormányzati kommunikáció hatására” döntöttek az állami rendszerbe való visszalépésről. A VDSZ közleménye úgy fogalmaz: „féltek – írják a nyilatkozatokban -, hogy a magánrendszerben maradva munkahelyi hátrányok érik őket, s hogy el fogják veszíteni a későbbi nyugdíjukat, de legalábbis annak jelentős részét. Az átlépésről való nyilatkozat módja, a személyes megjelenés, a hosszas sorban állás megalázó, az emberi méltóságot sértő módon zajlott – jelentik ki a nyilatkozattevők.”

Székely Tamás a közleményben emlékeztet arra: a VDSZ 40 ezer olyan jogfenntartó nyilatkozatot helyezett ügyvédi letétbe, amelyben – a közlemény megfogalmazása szerint – „megfélemlített emberek hasonló okokra hivatkozva kijelentették, hogy kényszer hatására léptek vissza az állami rendszerbe, s a körülmények kedvező változása esetére fenntartják magántagsági viszonyukat”.

A szakszervezet strasbourgi jogorvoslatra készül, mintegy kétezer panaszos „megbízásából”. A hír hallatára ugyanis néhány nap alatt ennyi magánszemély állt a szervezet mellé, írásban csatlakoztak a tervhez, ügyükben a közelmúltban első lépésként Szabó Máté ombudsmannál tett panaszt a VDSZ – áll a közleményben.

A VDSZ elnöke emlékeztetett arra is, hogy szakszervezetük a közelmúltban törvényjavaslattal fordult a miniszterelnökhöz és a parlamenti frakcióvezetőkhöz: a megmaradt magánnyugdíj-pénztári tagok a megtakarításaikat illetékmentesen átvihessék az önkéntes nyugdíjpénztárba. A személyre szóló levelekre összesen egyetlen válasz érkezett, „megfontolandó” megjegyzéssel Lázár János frakcióvezetőtől.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Hogyan kérhetünk igazolást a szolgálati időről?

Gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még hosszú évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, és egészen pontosan szeretnék tudni, hogy ez mikortól lehetséges számukra.

2024. június 17.

Diákmunka: hogyan lehet dolgozni árvaellátás mellett?

A nyári iskolai szünetben sok diák dolgozik rövidebb, hosszabb ideig. Ezzel kapcsolatban merül fel a kérdés, hogy árvaellátásban részesülő diák esetén a keresőtevékenység befolyásolja-e az árvaellátás folyósítását.