Kaphat-e nyugdíjat az egyéni vállalkozó?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyugellátás összegének megállapításakor az igénylő utolsó munkakörére irányadó szakmai átlagkeresetet akkor lehet figyelembe venni, ha az igénylő a nyugdíjazást megelőzően munkaviszonyban, vagy azzal egy tekintet alá eső munkavégzésre irányuló jogviszonyokban (közalkalmazotti, közszolgálati, szolgálati stb.) dolgozott; egyéni vállalkozó esetében erre jogszabály nem ad lehetőséget.


Az alperes 2012. szeptember 12-én – a felperes 2012. február 17-én benyújtott igénybejelentése alapján – a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között a szociális ellátás területén való együttműködés tárgyában Budapesten, az 1962. december 20-án kötött egyezmény kihirdetéséről szóló 1963. évi 16. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Egyezmény), a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) és a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Tnyr.) alkalmazásával – 2012. július 1-jétől havi 40 850 forint öregségi nyugdíjat állapított meg. E határozatot a másodfokú társadalombiztosítási szerv megváltoztatta és azonos kezdő időponttal havi 40 115 forint öregségi nyugdíjat állapított meg a felperes részére.

A határozat indokolása szerint az Ukrajnából Magyarországra áttelepült felperes 2011. szeptember 5-től rendelkezik magyarországi lakcímet igazoló hatósági igazolvánnyal, az Ukrajnában 2005. április 13-tól megállapított nyugdíja folyósítása 2012. június 30-án szűnt meg. A magyar jogszabályok alapján a felperes 2012. április 12-én töltötte be a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, ezért az ellátás megállapítása, így a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset kiszámítása során is a 2012-ben hatályos jogszabályokat kellett alkalmazni. Mivel a felperes nyugellátás megállapítása előtti munkaköre – a 2006. december 1. és 2008. szeptember 23. között Ukrajnában fennállt egyéni vállalkozói jogviszonya alapján – egyéni vállalkozó volt, havi átlagkeresetét, tekintettel arra, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a vállalkozókra vonatkozóan szakmai átlagkeresetet közölni nem tud, a 2012. évi bruttó minimálbér alapján kellett megállapítani.

A munkaügyi bíróság a felperes keresetét, amelyben a nyugdíjazását megelőzően betöltött vegyészmérnöki munkakörre irányadó szakmai átlagkereset, illetve „diplomás” minimálbér figyelembevételével kérte az öregségi nyugdíj összegének meghatározását, az Egyezmény 9. cikk (1)-(4) bekezdései és a Tnyr. 14. § (10) bekezdése alkalmazásával elutasította.

Az ítéleti érvelés szerint a felperes – az Ukrán Nyugdíjbiztosítási Alap közlése szerint – 2005. és 2008. között egyéni vállalkozó volt, nyugellátását Magyarországon a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor, vagyis a 2012-ben hatályos jogszabályok alapján jogszabálysértés nélkül állapították meg, tekintettel arra is, hogy a Tnyr. 14. § (10) bekezdése az átlagkereset meghatározásakor nem képzettség, hanem munkakör figyelembevételét írja elő.

A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatalát, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását kérte az Egyezmény cikkei és 9. cikke megsértését állítva.

Álláspontja szerint az alperes és a munkaügyi bíróság egyaránt tényállásellenesen hivatkozott arra, hogy munkaköre a magyarországi nyugellátását megelőzően egyéni vállalkozó volt. Az Egyezmény 9. cikk (2) bekezdése helyes értelmezése alapján nyugellátásra való jogosultsága már az átköltözés időpontjától fennállónak volt tekinthető, mert a fogadó szerződő fél jogszabályai részére azonos nemű nyugellátást tudtak volna biztosítani. Az ítéleti állítás téves amiatt is, mert a felperes már 2005. április 13-tól öregségi nyugellátásban részesült.

A felperes nyugellátásra való jogosultsága már az elsőfokú határozat meghozatalakor fennállt, hiszen nyugellátásban részesülő személyként érkezett Magyarországra, ebből következően az Egyezmény 9. cikk (1)-(3) bekezdései helyes alkalmazása esetén jogosultságát fennállónak kellett volna tekinteni és részére a nyugdíjat az ukrán öregségi nyugdíjazást megelőzően, a 2005. április 13. előtt betöltött munkaköre alapján kellett volna megállapítani. Ugyanezen tények alapján pedig – a felperes szerint – a munkaügyi bíróság tévesen hivatkozott ítéletében a Tnyr. 14. § (10) bekezdésére is.

A felperes utalt arra is, hogy a Legfelsőbb Bíróság alperes által hivatkozott Mfv/K. III. 10.643/2006/4. számú döntése a tényállások eltérő volta miatt ügyében nem irányadó.

A felperes jogosultsága szempontjából az a döntő, hogy a szerződő fél államában 2005. április 13-tól diplomás ágazati munkabére alapján nyugellátásban részesült és 2012-ben már hét éve öregségi nyugdíjas személyként költözött át Magyarországra, ahol 2012. április 12-től már a magyar jogszabályok szerint is jogosult volt öregségi nyugdíjra. Ez pedig megalapozta azt az igényét, hogy a nyugdíjának összege a nyugdíjazást megelőzően betöltött vegyészmérnöki munkakörre irányadó kereset országos átlaga alapján kerüljön megállapításra.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Kiemelte, hogy az Egyezmény 9. cikk (2) bekezdése arról is rendelkezik, hogy a korhatár betöltéséhez kötött nyugellátást attól az időponttól kell folyósítani, amikor a jogosult a szerződő fél jogszabályai szerint a nyugellátásra jogosító korhatárt betöltötte, ami a felperes esetében 2012. április 12-én következett be.

A nyugellátásra való jogosultsága fennállására vonatkozó felperesi érvelés kapcsán az alperes előadta, hogy az igénylő – az Egyezmény 9. cikk (2) bekezdése alapján – csak akkortól tekinthető nyugdíjasnak, amikortól a magyar jogszabályok szerinti jogosultsági feltételekkel rendelkezik. Ehhez az időponthoz igazítva kerülhet sor a kiszámítás alapjául szolgáló átlagkereset meghatározására is.

Az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdése és a Tnyr. 14. § (10) bekezdése alkalmazása során az alperesnek figyelembe kellett vennie, hogy a felperes utolsó munkaköre egyéni vállalkozó volt, ezért a felperes nyugellátása megállapításakor, erre vonatkozó szakmai átlagkereseti adat hiányában a magyar jogszabályokban írt jogosultsági feltételek bekövetkezte időpontjában érvényes minimálbért kellett alapul venni.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

Az Egyezménynek a I. „Az együttműködés alapelvei” alatti 2. cikke kimondja, hogy „az egyik Szerződő Fél azon állampolgárai, akik a másik Szerződő Fél területén tartózkodnak, – ha a jelen Egyezmény másként nem rendelkezik -, a munkajogi rendelkezések, a szociális ellátás és a társadalombiztosítási szolgáltatások tekintetében a saját állampolgáraival teljesen azonos elbánásban részesülnek”.

A II. „Szociális ellátás és társadalombiztosítás” cím „Általános rendelkezések” alcím alatti 3. cikk szerint „jelen Egyezmény kiterjed minden olyan természetben és pénzben járó szolgáltatásra, amelyet a Szerződő Felek törvényhozása az állampolgárok részére öregség (…) bekövetkezésekor biztosít, vagy a jövőben biztosítani fog”.

A 4. cikk (1) bekezdése alapján az „Egyezményben előírt minden természetben és pénzben járó szolgáltatást annak a Szerződő Félnek illetékes szerve nyújtja saját jogszabályai szerint, amelynek területén az igényjogosult személynek állandó lakóhelye van”.

A (2) bekezdés szerint „az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéstől eltérően a) a diplomáciai, konzuli és kereskedelmi képviseletek dolgozóinak, valamint az egyik állam egyéb intézményei dolgozóinak, akiket a másik állam területére küldtek ki, a szociális ellátás szolgáltatásait a küldő állam illetékes szervei a reájuk érvényes jogszabályok szerint nyújtják, ha a kiküldött dolgozók a küldő államnak az állampolgárai. Ezeket a rendelkezéseket kell alkalmazni az említett intézmények dolgozói által foglalkoztatott alkalmazottak részére nyújtandó szolgáltatásoknál is, ha a küldő állam állampolgárai; b) az egyik állam vállalatának dolgozói részére, akiket munka végzésére a másik állam területére küldtek ki, a szociális ellátás szolgáltatásait annak az államnak illetékes szervei nyújtják a reájuk érvényes jogszabályok szerint, amelynek területén a szóban forgó vállalat székhelye van”.

A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a (2) bekezdésben „említett állampolgárok részére a gyógyellátást a jelen Egyezmény 8. cikkében foglaltak szerint kell nyújtani”.

Az Egyezmény 9. cikk (1) bekezdése szerint „a rokkantsági (…), öregségi, valamint hozzátartozói nyugellátást annak a Szerződő Félnek az illetékes szerve állapítja meg és folyósítja saját államának jogszabályai szerint és saját terhére, amelynek területén a jogosultnak a kérelem benyújtásakor állandó lakóhelye van”.

A (2) bekezdés kimondja, hogy „ha a nyugellátásban részesülő személy a másik Szerződő Fél területére költözik át, a nyugellátás folyósítását az áttelepülés hónapjának végével be kell szüntetni. A nyugellátást a fogadó Szerződő Fél illetékes szerve legkorábban az átköltözést követő hónap első napjától a saját államának jogszabályai szerint állapítja meg és saját terhére folyósítja. A nyugellátásra való jogosultságot fennállónak kell tekinteni, amennyiben a fogadó Szerződő Fél jogszabályai azonos nemű nyugellátást biztosítanak. Korhatár betöltéséhez kötött nyugellátást attól az időponttól folyósítják, amikor a jogosult a fogadó Szerződő Fél jogszabályai szerint a nyugellátásra jogosító korhatárt betöltötte”.

A (3) bekezdés szerint „azoknak az állampolgároknak a részére, akik az egyik Szerződő Fél területéről a másik Szerződő Fél területére költöztek, azonban az átköltözés után nem dolgoztak tovább, a nyugellátás összegét a megfelelő képzettséggel rendelkező és a nyugellátás megállapítása időpontjában a fogadó állam hasonló tevékenységet folytató dolgozója szakmai átlagkeresete alapján kell kiszámítani”.

A (4) bekezdés azon személyek nyugellátása összegének megállapítására tartalmaz szabályt, akik az egyik Szerződő Fél területéről a másik Szerződő Fél területére költözésük után tovább dolgoztak.

A felperes a fenti rendelkezésekből téves jogértelmezés eredményeként tartotta levezethetőnek azt, hogy nyugellátása összegét az Ukrajnában fennállt utolsó munkaviszonyában betöltött munkakörre az öregségi nyugdíja magyarországi megállapításakor irányadó szakmai átlagkereset figyelembevételével kell meghatározni. Az Egyezmény általa felhívott rendelkezései közül az igényelt nyugdíjszámítási módról a 9. cikk (3) bekezdése rendelkezik. A felperes ügyében a (2) bekezdés hivatkozott harmadik mondata nem alkalmazható, mert Magyarországon a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt az áttelepülésekor még nem töltötte be, a kért ellátásra Magyarországon csak 2012-ben szerzett jogosultságot; a 4. cikk más személyi körre tartalmaz szabályozást.

A peradatok szerint a másodfokú társadalombiztosítási szerv a felperes fellebbezésében foglaltak alapján az Ukrajnában a nyugdíjazást követően létesített egyéni vállalkozói jogviszony időszakából három hónap öt napot az ukrán nyugdíjbiztosítási szerv járulékfizetést igazoló adatszolgáltatása alapján a szolgálati időbe beszámított.

Erre tekintettel, függetlenül attól, hogy az egyéni vállalkozói jogviszony munkakörnek nem minősíthető, nem iratellenes a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a felperes a magyarországi nyugellátás megállapítása előtt egyéni vállalkozó volt.

Az Egyezmény 9. cikke és a Tnyr. 14. § (10) bekezdése alkalmazása szempontjából a felperes által hivatkozott azon ténynek, hogy Ukrajnában már korábban, az egyéni vállalkozói jogviszony létesítése előtt öregségi nyugdíjban részesült, nincs jelentősége, az ügyben alkalmazandó jogszabályok ugyanis nem tartalmaznak olyan rendelkezést, ami a korábbi nyugdíjazás után létesített jogviszonyok (vagy a betöltött munkakörök) figyelembevételét kizárná.

A Magyarországon igényelt ellátás megállapítása során az eljárt társadalombiztosítási szerveknek tehát – a felperes által hivatkozott körülményektől függetlenül – vizsgálniuk kellett, hogy a felperes a fogadó államtól járó nyugdíj megállapítása előtt milyen munkakörben végzett munkát, ennek során azt sem hagyhatták figyelmen kívül, hogy a felperes a magyarországi igénybejelentést megelőzően egyéni vállalkozói jogviszonyban állt. Ellenkező értelmezés azt eredményezné, hogy a nyugdíj összegét az igénylők által akár évtizedekkel korábban betöltött munkakörhöz igazított szakmai átlagkereset alapulvételével kellene megállapítani (amennyiben az igénylő az igénybejelentést megelőzően évtizedeken át egyéni vállalkozóként, előtte viszont munkaviszony keretében végzett munkát).

A Kúria – a felperes érvelése kapcsán – rámutat arra is, hogy az Egyezmény 9. cikk (3) bekezdése és a végrehajtására kiadott Tnyr. 14. § (10) bekezdése egybevetéséből az következik, hogy az igénylő nyugdíjazást megelőző munkakörében, vagy ahhoz hasonló munkakörben a nyugellátás megállapításának időpontja szerinti – a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által közölt – kereset országos átlagát a nyugdíj összegének megállapítása során akkor lehet és kell figyelembe venni, ha az igénylő a nyugellátás megállapítása előtt munkaviszonyban, vagy valamely azzal egy tekintet alá eső munkavégzésre irányuló jogviszonyban (közalkalmazotti, közszolgálati, hivatásos szolgálati stb. jogviszonyban) dolgozott. Az egyéni vállalkozói jogviszony esetében ez a feltétel nem érvényesül, e jogviszonyban ugyanis a munkakör fogalma nem értelmezhető.

A felperes egyéni vállalkozói jogviszonyának figyelembevételét a nyugdíjalap meghatározásakor a társadalombiztosítási szervek – a fent kifejtettek szerint – nem mellőzhették, arra az Egyezmény felperes által megjelölt, de egyéb rendelkezései sem adnak alapot, ezért a munkaügyi bíróság jogszabálysértés nélkül döntött a kereset elutasításáról.

Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet – az indokolás fenti kiegészítésével, az 1952. évi III. törvény 275. § (3) bekezdése alkalmazásával – hatályában fenntartotta. (Kúria Mfv. III. 10.173/2014.)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.