Kevésbé nőnek a nyugdíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesebbel emelkednek, mint amennyiről az emberi erőforrások minisztere beszélt október végén.


Januártól 1,8 százalékkal emelkedik a nyugdíjak, illetve egyes járadékok összege a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.

Ennek megfelelően szintén 1,8 százalékkal emelkedik egyebek mellett az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a baleseti járadék és a fogyatékossági támogatás.

Ha egy embernek egyidejűleg több, a rendelet alapján emelendő ellátást folyósítanak, az ellátásokat külön-külön kell emelni.

A kormány rendelkezett arról is, hogy a rokkantsági járadék havi összege január 1-jétől 33 930 forintra változzon, és emelkedik a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék is.

Korábban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt jelentette be, hogy jövőre 2,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ám később azzal a ténnyel kellett szembesülnie, hogy a kormány ennél alacsonyabb inflációval számol jövőre, így a nyugdíjemelés is kisebb lesz az általa véltnél.

(MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 19.

Részmunkaidő és nyugdíj kapcsolata

Ha a részmunkaidőben való foglalkoztatásnál a kereset eléri a minimálbér összegét, a nyugdíj szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kereset alapjául szolgáló munkavégzés nem teljes munkaidőben történik.