Mennyi pihenőidőre jogosult a munkavállaló?

Szerző: Dobosi Kinga
Dátum: 2019. november 21.
Címkék: , ,
Rovat:
A munkavállaló a munkaidőben köteles munkát végezni. A munkáltatónak pedig biztosítania kell megfelelő időt arra, hogy a munkavállaló pihenni tudjon. Nemcsak azért, mert nagyobb az esetleges munkahelyi balesetek kockázata túlterhelt és fáradt munkavállalók esetén, hanem azért is, mert az ember természetéből fakadóan elfárad, ilyenkor pedig regenerálódásra van szüksége. A munkavállaló számára biztosított szünet a pihenőidő, amely fogalom alá több másik is tartozik; ilyen a munkaközi szünet, a napi pihenőidő és a heti pihenőidő.

A munkaközi szünet a legrövidebb pihenőidő, amelyet a munkavégzés megszakításával kell kiadnia a munkáltatónak. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.)  a munkaközi szünet tartamának meghatározásakor egyértelműen fogalmaz. Függetlenül a munkaidő természetétől (vagyis attól, hogy a munkaidő rendes vagy rendkívüli), ha annak tartama a 6 órát meghaladja 20 percet, ha a 9 órát meghaladja, akkor további 25 perc munkaközi szünetet kell biztosítani a munkavállaló számára [Mt. 103. § (1) bekezdés]. A törvény továbbá azt is rögzíti, hogy a munkaközi szünetet legalább 3, legfeljebb pedig 6 óra munkavégzést követően kell kiadni [Mt. 103. § (5) bekezdés]. Ez a rendelkezés garanciális jelentőséggel bír és célja az, hogy a munkaközi szünet kiadása ne valósítson meg rendeltetésellenes joggyakorlást. Könnyedén visszaélésre adhatna okot az a helyzet, ha a törvény pusztán a munkaközi szünet tartamát határozná meg, és nem szólna arról, hogy azt mikortól lehet kiadni.

Képzeljük el azt a szituációt, hogy reggel 6 órára beérünk a munkahelyünkre, felkészülünk a munkavégzésre és elkezdjük végrehajtani az aznapi feladatainkat. Már éppen belemelegednénk, amikor elküldenek minket szünetre. Még egy órát sem dolgoztunk, még nem fáradtunk el, de máris letöltjük az aznapra biztosított szünetünket. Így maga a munkaközi szünet intézménye is értelmét vesztené és a hátralévő munkaidőben, amikor már tényleg szükség lenne rá, nem lenne lehetőség a pihenésre. Ugyanakkor ettől a szabálytól a munkavállaló javára el lehet térni. Így például, ha egy kora hajnalban kezdődő műszakban a munkavállaló a reggelizés miatt szeretne kevéssel a műszak kezdete után szünetre menni, akkor jogszerű az eltérés az idézett beosztási szabálytól.

A napi pihenőidő már egy hosszabb időintervallumot foglal magában. Itt egészen pontosan a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés közötti időtartamról van szó. A törvény csak a napi pihenőidő minimumát határozza meg, amely főszabály szerint nem lehet kevesebb 11 egybefüggő óránál [Mt. 104. § (1) bekezdés]. Kivételes esetekben, így tehát osztott munkaidőben, megszakítás nélküli, több műszakos vagy idényjellegű tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló esetén a napi pihenőidő minimuma 8 óra [Mt. 104. § (2) bekezdés].

Különbség mutatkozik a készenlét teljesítése esetén. A törvény kimondja, hogy a készenlétet követően nem kell pihenőidőt beosztani, ha a munkavállaló nem végzett munkát [Mt. 104. § (5) bekezdés]. Bár a készenlét teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkaképes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia, azonban – a készenlét jellegéből fakadóan – munkát nem minden esetben kell végeznie, így a pihenőidő beosztása sem kell, hogy automatikus legyen. Ha viszont sor került a készenlét alatt munkavégzésre, akkor meg kell vizsgálni, hogy a munkavégzés előtt vagy után teljesül-e az egybefüggő napi pihenőidő. Csak ennek megvalósulása után lehet a munkavállalót újra munkába állítani a következő nap.

A heti pihenőidőt szükséges megkülönböztetni a heti pihenőnaptól. A heti pihenőidő a héten egy adott munkanapi rendes munkaidőben történő munkavégzés befejezése és a következő munkanapi rendes munkaidőben történő munkavégzés kezdete közötti, legalább 48 órás egybefüggő időtartam [Mt. 106. § (1) bekezdés]. Ennek a 48 órának nem szükséges éppen hétvégére esnie, de a törvény tesz egy kitételt, miszerint havonta legalább egyszer a vasárnapot is magában kell foglalnia a munkavállaló részére biztosított heti pihenőidőnek [Mt. 106. § (2) bekezdés]. A munkáltató jogosult az ettől való eltérésre egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén. Ilyenkor a munkavállaló hetenként legalább 40 órát kitevő és egy naptári napot magába foglaló megszakítás nélküli pihenőidőt oszt be. Ez elsőre kevésnek tűnhet, de a munkaidőkeret végéig szükséges ezt kompenzálnia, mégpedig úgy, hogy átlagban a heti 48 óra pihenőidő mindenképpen biztosított legyen a munkavállaló számára [Mt. 106. § (3) bekezdés].

A főszabály a heti pihenőnap esetén az, hogy abból hetenként kettő jár [Mt. 105. § (1) bekezdés]. Ez a hét lehet naptári hét, vagy a munkáltató által meghatározott, megszakítás nélküli 168 óra is. Ehhez hasonlóan a pihenőnap is lehet naptári nap, vagy a munkáltató által meghatározott, megszakítás nélküli 24 óra. Általános munkarendben ez a szombat és a vasárnap. A heti pihenőnap ezzel szemben egyenlőtlenül is beosztható, akár hétköznapokra is, amely esetben nem is szükséges, hogy egymás után következzenek ezek a napok, csak az, hogy a pihenőnap megszakítás nélküli 24 óra legyen.


Kapcsolódó cikkek:


A főállású anyaság és a nők 40
2019. december 4.

A főállású anyaság és a nők 40

A gyermeknevelési támogatás (a köznapi nyelvben főállású anyaság) időtartama indokolt esetben beszámítható-e a negyven éven belül szükséges legalább harminckét év keresőtevékenységbe, lehet-e munkaviszonynak tekinteni ezt a tevékenységet?

PM: egészségügyi potyautasokat is szűr az új járulék-törvény
2019. december 2.

Ha az Országgyűlés elfogadja az új társadalombiztosítási törvényt, akkor jövőre az adminisztrációs terhek jelentős csökkentésén túl az egészségügy potyautasait automatikusan kiszűri a törvény rendelkezései alapján felálló új rendszer - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).