Nyugdíj: Fico Orbán útjára lépne


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szlovák kormány 9-ről 6 százalékra csökkentené a magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulék arányát – adta hírül a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap.


.Az elképzelés megvalósítása esetén, a fennmaradó járulékösszeg a magánnyugdíjpénztárak helyett a nyugdíjbiztosítási rendszer első pillérébe, az állami nyugdíjbiztosítóhoz kerülne. Ez az összeg – éves szinten mintegy 280 millió euró – többletbevételt jelentene az állami biztosítónak és hozzájárulna a költségvetési deficit konszolidációjához is.

Robert Fico kormányának – a pénzügyi tárca előző vezetése által nyilvánosságra hozott, a közkiadások keretszámaival kapcsolatos előrejelzései szerint – 1,166 milliárd euró többletbevételt vagy kiadáscsökkentést kell elérnie 2013-as költségvetésben, ha tartani kívánja a EU által igényelt 2,9 százalékos GDP-arányos költségvetési deficitcélt.A nyugdíjbiztosítási rendszer 2005-ben megvalósított reformját követően Szlovákiában a biztosítottak után, a bruttó bérükből számított járulékalap 28,75 százalékát fizetik be nyugdíjbiztosítási járulékként. Ezt az összeget a munkaviszonyban állóknál részben a munkavállaló, részben a munkaadó fizeti. A befizetett járulék több mint kétharmada (a járulékalap 19,75 százaléka) a nyugdíj-biztosítási rendszer állami, első pillérébe folyik be, a fennmaradó rész (9 százalék) a második pillérbe kerül.

Fico jelezte, hogy ismételten lehetővé szeretné tenni a magánpénztári tagok számára a visszatérést az állami biztosítóhoz. A terv kivitelezése azonban kérdéses, mert a magánpénztárak azt üzenték Robert Ficonak, hogy ebben az esetben elállnak a kormány által infrastrukturális beruházásokra tőlük igényelt egymilliárd eurós kölcsön folyósításától.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.

2024. október 3.

A nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetséges hatásai

A nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása a pénztártagok hosszútávú érdekeit tudja szolgálni és még a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teheti a nyugdíjpénztári takarékoskodás megkezdését – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.