Orbán: ha az újraindítás sikeres lesz, a nyugdíjprémium is magasabb lesz
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A miniszterelnök szerint a nyugdíjprémium arról szól, hogy ha a gazdaság nő, a nyugdíjasok ne maradjanak ki ennek kedvező hatásából.
A magyar gazdaság pandémia utáni újraindulása igazán sikeres lehet – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő úgy fogalmazott, felmerül a kérdés, mi legyen azzal a pénzzel, amit a gazdaság az ország normális működéséhez szükséges összegen felül képes előteremteni. Álláspontja szerint a legegyszerűbb visszaadni azoknak, akik megdolgoztak érte, különösen a családosoknak, akik a válság során a legnagyobb terhet viselték.
Újabb konzultáció jön
Akinek van gyermeke, hadd kapja vissza azt a pénzt, amiért megdolgozott, és adóként befizetett az átlagjövedelem mértékéig – hangsúlyozta a miniszterelnök. Ez egy igazságos és újszerű gondolat, amelyet konzultációra bocsátanak, mert jó, ha sikerül elnyerni hozzá az emberek egyértelmű támogatását – mondta.
A nyugdíjprémium arról szól, hogy ha a gazdaság nő, a nyugdíjasok ne maradjanak ki ennek kedvező hatásából, és ha az újraindítás sikeres lesz, akkor a nyugdíjprémium is magasabb lesz.
Szerinte nagy változások lesznek a járvány után, nem ugyanúgy áll helyre a gazdaság. A járványok és népvándorlások korát éljük, az ebből fakadó kihívásra kell felkészülni, ezért járványügyi, migrációs és gazdasági kérdések lesznek a konzultációban.
200 ezer forint feletti garantált bérminimum
Fontosnak tartja a szolidaritást az emberek között, és sok történelmi eset bizonyítja, hogy a baj nem bezárkózást, elszigetelődést eredményez, hanem az emberek közötti kapcsolatrendszerek is megváltoznak. A vállalkozók között most valóban van valami, ami arról szól, hogy nem egyenként kell boldogulni, hanem segítséget is kell nyújtani. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerinte ragyogó javaslatokat dolgozott ki.
Ha egy biztonságosabb, kevésbé törékeny gazdaságot akarunk látni, akkor a családoknak is nagyobb biztonságban kell lenniük. Mindig a legkevesebbet keresők vannak a legbizonytalanabb helyzetben, ezért a minimálbért meg kell emelni. De ez nem csak akarat kérdése, meg kell találni az összhangot a minimálbér-emelés és a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) versenyképességének megőrzése között – mondta.
Meg kell állapodni a kkv-kkal, hogy ezt ki tudják-e gazdálkodni, milyen segítség kell nekik. Azon dolgoznak, hogy elérhető legyen a 200 ezer forintos határ, a garantált bérminimum pedig még ennél is magasabb lesz, és mindez felfelé nyomja a béreket – hangsúlyozta Orbán Viktor.
(MTI)