Számíthat-e táppénzre, aki karanténba került?
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egészségügyi karantén idejére alapesetben a munkavállalót nem illeti meg díjazás, mert ez nem minősül fizetett távollétnek – mondta Viszló László munkajogász az MTI megkeresésére csütörtökön. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény ugyanakkor keresőképtelennek nyilvánítja, akit „közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek”.
Az MTI által megkérdezett munkajogi szakértő szerint ez egy vis maior helyzet (a karanténba kerülés), hiszen a munkavállaló önhibáján kívül nem tud munkába állni. Ilyenkor a munkáltató dönthet úgy, hogy erre a kiesett időre a felek megállapodása alapján munkabért számol.
Betegszabadság, így táppénz ilyen esetekben nem jöhet szóba, arról a munkáltató nem dönthet, hiszen erre nem jogosult.
Kollektív szerződés (ksz) rendezhetné ezt a kérdést, azonban Viszló László tudomása szerint még nem készült olyan kollektív szerződés, amely az egészségügyi karantén idejére járó díjazást, munkabérkifizetést rendezi.
A munkajogász közölte: a magyar jogrendszerben nincs az egészségügyi karanténra vonatkozó munkajogi szabály, ez egy új helyzet, amely – véleménye szerint – a későbbiekben szabályozást igényel.
Az Adó Online ugyanakkor a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényben olyan passzust talált, amely keresőképtelennek nyilvánítja, akit „közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek”, mégpedig a törvény 44. § g pontjában. A 44. §-ban a következőt olvashatjuk:
Keresőképtelen,
a) aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni;
b) * aki várandóssága, illetőleg szülése miatt nem tudja munkáját ellátni, és csecsemőgondozási díjra nem jogosult;
c) az anya, ha kórházi ápolás alatt álló egyévesnél fiatalabb gyermekét szoptatja;
d) * a szülő a tizenkét évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése időtartamára abban az esetben, ha a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményben;
e) * a szülő, aki tizenkét évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja és a gyermeket a saját háztartásában neveli;
f) aki fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban betegségének megállapítása vagy gyógykezelése miatt részesül;
g) akit közegészségügyi okból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakörben) átmenetileg sem foglalkoztatható;
h) * a méltányosságból adható táppénz tekintetében a szülő,
ha) aki 12 éves, vagy annál idősebb, de 18 évesnél fiatalabb beteg gyermekét otthon ápolja, vagy
hb) a 12 éves, vagy annál idősebb, de 18 évesnél fiatalabb gyermeke kórházi kezelése időtartamára abban az esetben, ha a szülő a gyermeke mellett tartózkodik a fekvőbeteg ellátást nyújtó intézményben.
A jogi helyzetet a szerkesztőségünk szakértő segítségével vizsgálja, cikkünket a későbbiekben frissítjük.
Frissítés:
A táppénz hatóság által elrendelt karantén esetén jár, önkéntes karanténnél nem. Olvassa el a témáról írt cikkünket:
(MTI, Adó Online)