Hirtelen felgyorsulhat a technológiai átalakulás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az 5G, majd a 6G, kvantumszámítógépek, blockchaintechnológia – bár most még kezdetlegesek, a következő években egyik pillanatról a másikra jelenhetnek meg az életünkben – derül ki a K&H jövőkutatásból.

Sebességváltás előtt állnak a mindennapok, legyen szó a vállalatokról vagy az emberek hétköznapjairól a K&H jövőkutatás szerint. A különböző új technológiák fejlődése ugyanúgy érinti a globális és a magyar gazdaságot is, csak az a kérdés, hogy melyik ország milyen gyorsan reagál, másként fogalmazva mennyire tud innovatív lenni.

Magyarország nem áll rosszul, de még mindig van hova fejlődni. A világ 130 országát rangsoroló Global Innovation Index 2020-as listáján Magyarország a 35. helyet foglalja el. A K&H jövőkutatás szerint a magyar gazdaság helyezése reális, de nagyon komoly eltérések figyelhetőek meg az egyes szegmensek között.

technológia

Kedvező többek között a telekommunikációs és pénzügyi, infrastrukturális háttér, az 5G-s hálózatok, továbbá az azonnali utalási rendszer, valamint az utóbbihoz köthető másodlagos azonosítási folyamat. Az államigazgatás egyes területeire sem lehet panasz, sok szolgáltatás érhető el például az Ügyfélkapun.

A már említett gyorsulás fokozatai 2030-ig a következők:

  • az 5G és majd 6G megjelenése,
  • a kvantumszámítógépek megjelenése, elterjedése,
  • a blockklánc (blockchain) technológia térnyerése.

“Az adatátviteli és számítási sebességet elképesztő mértékben felgyorsítják majd a digitális transzformációt és vele együtt az életünket is.” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Hozzátette: “Ma a legtöbben a kriptodevizákhoz kötik a blockchain-technológiát, ám valójában ennél sokkal többre hivatott ez a rendszer és az évtized végére szinte mindenhova be fog törni.” A blockchain technológia válasz lehet a szervezetek egyik legnagyobb kihívására: a hálózatokban megosztott információ biztonságos kezelésére. Legyen szó maximálisan biztonságos fizetési protokollokat kereső pénzügyi szolgáltatásokról, érzékeny állampolgári adatokat kezelő hivatalos szervekről vagy az ellátási láncok átláthatóságát növelni kívánó vállalkozásokról, a blokkchain-technológia mindegyik számára komoly előnyöket kínál majd.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 5.

A BYD és az Ayvens együttműködik az európai elektromos átállás folyamatában

Szándéknyilatkozatot írt alá a BYD kínai elektromosjármű-gyártó és az Ayvens nemzetközi flottakezelő szolgáltató arról, hogy együttműködnek az új energiákkal hajtott személyautók és könnyű haszonjárművek terjesztésének érdekében az európai piacon – tájékoztatta a BYD PR Hungary szerdán közleményben.

2024. július 5.

KSH: 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2024. májusban az export euróban számított értéke 8,8, míg az importé 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.