Miért vall kudarcot a digitalizáció sok cégnél?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A digitális technológiákra való átállást gátolja, hogy az eddigi fejlesztéseik nem eredményeztek kézzelfogható üzleti hasznot, viszont a digitalizációra nem, mint a növekedés eszközére érdemes tekinteni, hanem, mint a túlélés feltételére – derül ki a EY közleményéből.

A vezetők közel kétharmada (62 százalék) szerint radikálisan át kell formálniuk a társaság működését a következő két évben, hogy megfeleljenek a piaci elvárásoknak – derül ki az EY 1001 döntéshozó bevonásával készült globális felméréséből. A gyökeres változáshoz az EY Digital Investment Index-kutatásban megkérdezettek olyan innovatív technológiákat használnának fel, mint a dolgok internete (IoT, 67 százalék), a mesterséges intelligencia (MI, 64 százalék) vagy a felhőalapú számítástechnikán (61 százalék) alapuló rendszerek.

Máshogyan kell mérni

A fejlesztések üzleti eredményre gyakorolt hatását azonban sok esetben nehéz rövid távon számszerűsíteni. Eddig csupán minden tizedik (9 százalék) cégnek sikerült javuló teljesítménymutatókat elérnie, és a válaszadók mindössze 7 százaléka számolt be arról, hogy teljes mértékben ki tudta használni az MI és az IoT előnyeit.

digitalizáció

„Fontos, hogy a cégvezetők tisztán lássák, hogy a digitalizáció ma már a túlélés feltétele, nem pedig a növekedés egyik eszköze” – mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere. „Lehet, hogy egy vállalat nem érzékeli például a webshop bevezetésének jelentős eredményeit, online értékesítés nélkül azonban hosszú távon biztosan csökkenne a piaci pozíciója. A technológiai fejlesztések tehát ahhoz szükségesek, hogy a cégek versenyben tudjanak maradni” – tette hozzá a szakember. „Az eredmények igazolásához ezért is van szükség olyan stratégiára, folyamatokra és mérésre, amelyeket az EY-nál is alkalmazunk, és amikkel világosan kivehetőek a jövőbe mutató megoldások pozitív hatásai, legyen szó akár a szervezet hatékonyságának növeléséről, akár a költségek csökkenéséről.”

Nincsenek meg a RODI bevezetésének a feltételei

A tanulmányba bevont cégek alig negyede mérte aktívan a digitális befektetések megtérülését (RODI – Return On Digital Investment), ennél sokkal gyakoribb a pénzügyi teljesítmény (57 százalék) vagy a működési hatékonyság (46 százalék) mutatóinak vizsgálata. Pedig a digitális megtérülést elemző társaságok nagyobb valószínűséggel értek el több mint 5 százalékos javulást a területen, emellett tájékozottabb stratégiai döntéseket tudtak hozni.

A válaszadók több mint fele szerint a RODI bevezetéséhez ugyanakkor vállalatuknál nincs meg a szükséges világos irányelv, összehangolt vezetés, illetve a készségek, eszközök és adatok hatékony kombinációja.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.