300 ezren kértek adóbevallási tervezetet

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A legnépszerűbb az sms volt, mintegy 160 ezer adózó kérte így a tervezet postázását - mondta Tállai András. 

Az eddigi adatok alapján 300 ezren kérték, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) küldje meg adóbevallási tervezetüket. A postázást már csak bő két hétig lehet kérni sms-ben, a NAV honlapján vagy telefonon - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

Tállai András hozzátette: a "felkérés" legnépszerűbb módja az sms, a kérelmek több mint fele így érkezett, 160 ezren kérték ebben a formában a postázást.

Hangsúlyozta: a NAV - a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján - mindenkinek elkészíti az adóbevallási tervezetét. A hivatal idén először ezeket az adatokat felhasználva mintegy 3,8 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallás tervezetét. Ha a magánszemély ezt megismeri, választhat: vagy rászán öt percet, és személyesen nyit ügyfélkaput, ebben az esetben interneten megtekintheti a bevallását, vagy ha ragaszkodik a papírhoz, kérheti az adóhivataltól a postázást.

 

Mintegy 300 ezer kérelem érkezett eddig, az sms mellett népszerű még a NAV honlapján keresztüli elektronikus kérelem is, amelyből keddig 55 ezer érkezett. Azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk, a NAV kérelmük ellenére sem postázza a bevallást, hiszen ők a lehető legegyszerűbb módon, online - akár okostelefonon is - egyetlen kattintással elérik tervezetüket. Erről azonnal értesíti ügyfeleit a hivatal, sms esetén pár órán belül válaszüzenetet küld. A keddi adatok alapján 265 ezer magánszemélynek postázza majd a bevallási tervezetét az adóhivatal - részletezte az eddig beérkezett adatokat Tállai András. 

Még pontosan 16 napig kérhető az adóhivatal által készített tervezet postázása sms-ben, a NAV honlapján, írásban vagy az ügyfélszolgálatokon. Mivel a törvény által meghatározott határnap munkaszüneti napra, március 15-ére esik, ezért még egy napot nyernek az adózók, vagyis március 16-án is elküldhetik például az sms-t a NAV-hoz - mutatott rá a határidők fontosságára az államtitkár.  

Azok, akik a felhívás ellenére a március 16-ai határidőt mégis lekésnék, ha május 20-a előtt a kormányablaknál vagy akár az adóhivatal ügyfélszolgálatán ügyfélkaput nyitnak, akkor otthonról kényelmesen és automatikusan elérik a bevallási tervezetüket. 

Lényeges, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzék semmi. Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adni, ezért van lehetőség a bevallási tervezet kiegészítésére - hangsúlyozta Tállai András.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • kézfogás

    A kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) fenntartása szükséges a bővülő lakásépítési teljesítmény folytatódásához elemzők szerint.

  • eurostat

    Közel nyolcszoros a különbség az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből. Magyarországon a minimálbér az ötödik legalacsonyabb uniós összevetésben.

  • építkezés

    Az elmúlt évben 44 százalékkal  több új lakás épült, mint egy évvel korábban.  A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • Varga Mihály

    Varga Mihály kijelentette a Magyar Időknek adott interjújában: a kormány nem tett le arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát egy számjegyűre változtassa. 

  • benzin

    Az emeléssel a gázolaj átlagára 359 forintra nőtt, a benziné 351 forint maradt.