Betiltották az Ubert Olaszországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Uberhez hasonló cégeket is betiltották Olaszországban, így engedéllyel nem rendelkező sofőrök nem szállíthatnak taxisként utasokat – írja a vs.hu


A milánói bíróság keddi határozata szerint az Uber POP szolgáltatás (amely egy okostelefonos alkalmazáson keresztül összeköti a magánsofőröket és az utasokat) tisztességtelen versenyhelyzetet eredményezett a piacon – olvasható a vs.hu cikkében.

A bírósági eljárás az olasz taxisszövetségek tiltakozása után indult. Az Uber nem nyilatkozott a döntés után. A San Franciscó-i székhelyű, 40 milliárd dollárra becsült értékű vállalatnak 15 napja van teljesíteni a bíróság határozatában foglaltakat, ellenkező esetben napi 20 ezer euró büntetést kell fizetnie.

Az Uber ellen egyre több európai országban indult per: az Uber POP-ot Németországban már be is tiltották, Spanyolországban és Hollandiában pedig felfüggesztették.

Az Ubernek Magyarországnak sincs könnyű dolga, a legutóbbi hír szerint a szerződött sofőrök ellen indultak – próbavásárlások után – hatósági eljárások.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).