Olcsóbb lesz kártyával vásárolni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Januártól a kereskedők kevesebb jutalékot fizetnek a kártyás vásárlások után, viszont a kártyák éves díja nőhet. Ezekkel együtt is olcsóbb lesz kártyával fizetni, mint készpénzzel – írja a Népszabadság.


A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott salátatörvény nemcsak a PSZÁF jegybankba való beolvadását a jogrendszeren átvezető változtatásokról szól, hanem 2014 január elsejétől egységesíti és csökkenti az interchange díjak mértékét. Ezt a díjat fizeti a kártyaelfogadó terminált üzemeltető pénzintézet annak a banknak, amelynek ügyfele a kártyát használta. A hazai kártyapiac nagyobb részét uraló MasterCardhoz tartozó plasztikoknál az interchange jelenleg a forgalom 0,6 százaléka körüli tétel, míg a jóval kisebb súlyú Visa esetében 0,2 százalék; januártól a díj egységesen legfeljebb 0,2 százalék. Hitelkártyák esetében 0,3 százalék lehet – olvasható a Népszabadság hétfői számában.

A banki adóterhek folyamatos emelkedése miatt a pénzintézetek vélhetően nem nyelik le a kártyás fizetésekből csökkenő bevételeiket, és emelik majd a bankkártyák éves díját. A drágulás évente 500-600 forint, vagyis 10 százalék lehet – írja a lap.

Az interchange-díjak csökkentése terjeszti a kártyás fizetést, ami a készpénzhasználat visszaszorulása nyomán csökkenti a feketegazdaságot. Plasztikkal fizetni pedig továbbra is olcsóbb lesz, mint készpénzt felvenni az automatából, és abból vásárolni.

További részleteket itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

A következő időszakban azoknak az SAP-rendszert használó nagyvállalatoknak is át kell állniuk a megoldás új, S/4HANA változatára, akik maguktól ezt egyébként nem feltétlenül tennék meg, mert a gyártó 2027-től nem támogatja tovább a korábbi kiadásokat. Az új változat sok esetben azonban egy teljesen más architektúra, az átállás sok tekintetben csaknem olyan, mintha egy teljesen új ERP-rendszert kellene bevezetni. Ez komoly kihívásokat támaszthat a felhasználók felé, egy nem megfelelően vezényelt átállás pedig akár jelentősen visszavetheti a cég eredményességét ‒ figyelmeztet a Helix Consulting vezetője.