125 millió forintnyi hamis ruhára csapott le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 125 millió forint értékű hamis ruhát találtak egy cseh teherautóban az M1-es autópálya győri szakaszán.

A pénzügyőrök járműben a papírokon szereplő tételeken felül több zsákot találtak, bennük 7500 különféle márkájú ruhaneművel, övekkel, pénztárcákkal és táskákkal, amelyek az előzetes szakértői vélemény szerint hamisítványok – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A rakományt lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Drónokkal csempészett cigarettát foglalt le a NAV

Drónokkal csempészett cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kölcsén – közölte a vámhivatal pénteken.

2023. december 8.

Vagyonfelosztás a tagok között kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárás során sarkalatos pont, hogy az érintett céggel szemben követelés bejelentésére sor kerül-e, illetve a társaságnak van-e fellelhető vagyona. Most adójogi szempontból vizsgáljuk a lehetőségeket.