150 milliós kárt okozó adócsalók ellen emeltek vádat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közterhek csökkentésére kiépített céghálózattal 150 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy férfi és hét társa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Azt írták: a hatvanas éveiben járó férfi és két, a cégek operatív működtetésében aktív részt vállaló bűntársa adózási rendszert dolgozott ki az elkövetéshez használt fővállalkozás alá szervezve. Az általuk foglalkoztatott portásokat, vagyonőröket más strómancégekbe jelentették be, mentesülve a dolgozók utáni közterhek befizetése alól. A vádlottak a strómancégek fiktív számláit is befogadták a fővállalkozásba, amivel az általános forgalmi adójukat csökkentették. Kiemelték: a cégpiramisnak a fővállalkozás alá szervezett cégei tényleges tevékenységet nem végeztek, a névlegesen nyújtott őrzési szolgáltatásuk ellenértéke csak keresztülfolyt a bankszámlájukon.

A cégek az áfabevallási kötelezettségüknek nagyrészt eleget tettek ugyan, de nem fizették be az általános forgalmi adót, ugyanakkor az alkalmazottak foglalkoztatásával összefüggő valótlan tartalmú számlákat bocsátottak ki a cégpiramisban felettük álló gazdasági társaságnak, ezeket végül a fővállalkozás használta fel a könyvelésében és az adóbevallásaiban.

Kitértek rá, hogy a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet játszó vádlottak mellett öten a strómancégek működtetésében vettek részt.

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, és azt indítványozta a Kaposvári Törvényszéknek, hogy hat embert végrehajtandó, egyet felfüggesztett szabadságvesztésre, egyet pénzbüntetésre ítéljen.   A vádhatóság emellett vagyonelkobzás és pénzbírság alkalmazását, valamint az egyik strómancég megszüntetését is kéri a bíróságtól – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Drónokkal csempészett cigarettát foglalt le a NAV

Drónokkal csempészett cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kölcsén – közölte a vámhivatal pénteken.

2023. december 8.

Vagyonfelosztás a tagok között kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárás során sarkalatos pont, hogy az érintett céggel szemben követelés bejelentésére sor kerül-e, illetve a társaságnak van-e fellelhető vagyona. Most adójogi szempontból vizsgáljuk a lehetőségeket.