19 milliárdot mozgattak a SZÉP Kártyák


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig több mint 700 ezer SZÉP Kártyát bocsátott ki a három pénzintézet – az OTP, a K&H és az MKB -, ezekkel a kártyatulajdonosok már több mint 19 milliárd forint értékben fizettek.


Az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. 2011 júliusában elsőként bocsátotta ki Magyarországon a Széchenyi Pihenő Kártyát – amely 2012 január elseje óta szálláshelyi szolgáltatások mellett vendéglátóhelyi és szabadidős juttatásokra is felhasználható -, azóta augusztus 10-ei adatok szerint 537 770 darab SZÉP kártyát bocsátott ki 11 794 munkáltató megbízásából. Az OTP tájékoztatása szerint a pénzintézet SZÉP kártyájával 14 938 helyen lehet fizetni, ezeknél eddig 15,2 milliárd forint értékben költöttek a kártyatulajdonosok.

Az MKB közlése szerint augusztus elejétől az MKB SZÉP kártyát több mint 90 ezer kártyabirtokos 10 ezernél is több elfogadóhelyen használhatja. A mintegy 4000 szerződött munkáltató augusztusig 7,5 milliárd forintot utalt át az MKB SZÉP Kártyával rendelkezőknek. A több mint 90 ezer MKB SZÉP kártya birtokosa gyorsuló ütemben használja fel a keretet, amelynek összvolumene napokon belül elérheti a 3 milliárd forintot.

A K&H Bank arról számolt be, hogy eddig mintegy 76 ezer SZÉP kártyát bocsátottak ki, amellyel mintegy 9800 helyen lehet fizetni. A K&H SZÉP kártyával eddig 9800 munkaadó adott juttatást munkavállalóinak, akik 1,7 milliárd forintot költöttek el.

A SZÉP Kártya piaci hatásairól itt olvashat részletesen.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.