2019 után is maradhat az alacsony újlakásáfa


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év második felében dönti a kormány arról, marad-e a kedvezményes adókulcs 2019. december 31. után is.


 Varga Mihály elmondása szerint az új lakások értékesítésénél alkalmazható 5 százalékos kedvezményes adókulcs 2019. december 31-ig marad érvényben. Ha azonban a kormány úgy ítéli meg, hogy ezt a határidőt ki kell tolni, akkor az év második felében foglalkozik majd a kérdéssel – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán. 

Varga Mihály kifejtette, hogy az építőipar bővülésében fontos szerepet játszott a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyhez kapcsolódóan több mint 63 ezer igénylést fogadtak be a pénzintézetek. Az állam eddig 177 milliárd forint támogatást adott a gyermeket vállalóknak és az új lakást vásárlóknak, hogy lakáshoz tudjanak jutni – tette hozzá. 

[htmlbox art_tukor]

 

A miniszter emlékeztetett a 2016. novemberében kötött bérmegállapodásra, ami adócsökkentést és bérnövekedést egyaránt tartalmazott. Ennek hatására tavaly már jelentősen nőtt a minimálbér és a garantált szakmunkás bérminimum, valamint a szociális hozzájárulási adó a korábbi 27 százalékról 2017-ben már 22 százalékra csökkent – idézte fel. 

Jelezte: ez a tendencia folytatódik, az idén január 1-jével 8, illetve 12 százalékkal nőtt a minimálbér, valamint a szakmunkás garantált bérminimum, így előbbi 138 ezer, utóbbi pedig 180 500 forintra emelkedett. 

Kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem igazak azok a sajtóértesülések, amelyek szerint a választások után csoportos létszámleépítés várható a közszférában.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.