250 ezer forint adókedvezményt kaphatnak tanulónként a vállalatok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) benyújtotta az Országgyűlésnek a szakképzési törvényt módosító javaslatait.

A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangolás a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segíti. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben részesülnek, és diákigazolványt kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban résztvevők is – tájékoztatott szerdán a minisztérium.

Már júliusban is alkalmazható lesz

A szakképzés népszerűségének növekedése új lehetőségeket teremt a gazdasági szereplők számára is. A cégek már tanulóidejük alatt fokozatosan bevonhatják a diákokat a termelésbe, részt vállalhatnak az általuk alkalmazott technológiákat és a vállalati kultúrát ismerő munkavállalók képzésében. Az új rendszerben a duális partnerek jelentős mértékű, tanulónként akár havi 250 ezer forint összegű adókedvezményben részesülhetnek, ennek szabályozását is pontosítja a benyújtott törvényjavaslat. Elfogadás esetén a módosítások többnyire júliustól vagy az új tanévben alkalmazhatók.

Bár a gazdasági szereplők bevételei jelentősen növekszenek, több kiadással is számolniuk kell, de összességében megéri részt vállalniuk a duális képzésben. A megújult rendszerben ugyanis a tanulószerződést szakképzési munkaszerződés váltotta fel. A tanuló a vállalat munkavállalója, akit az elvégzett tanulmányai, munkája ellenértékeként a korábbi juttatásoknál lényegesen magasabb összegű – akár a mindenkori minimálbérrel megegyező, de legalább annak 60 százalékát kitevő mértékű – munkabér illet meg.

Diákigazolvány a felnőttképzésben

A munkáltatót ebben a körben szociális hozzájárulási adó, szakképzési hozzájárulási és személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség nem terheli. Újdonság, hogy a jövőben a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevő személy is jogosult lesz diákigazolványra – tájékoztatott az ITM.

A 2020-ban indult új rendszerben átlagosan 30 százalékkal nőtt az oktatók bére. Minden szakképzésben tanuló felmenő rendszerben általános ösztöndíjban, majd a tanulmányok előrehaladtával – ha duális oktatásban vesz részt – munkabérben részesül. A megújult szakképzés előnyeit egyre több gyerek és szülő ismeri fel: a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot idén is technikumba vették fel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 21.

NGM: nem a szegénység, hanem az óvatosság miatt fogyaszt keveset a lakosság

Az elmúlt napokban látott napvilágot az Eurostat friss adatközlése, miszerint a magyar háztartások fogyasztása az uniós átlag 70 százalékát éri el. Az adatot többen helytelenül értelmezve, a közvéleményt tudatosan félrevezetve úgy állították be, hogy Magyarország az unió legszegényebb országa, ami teljességgel nonszensz és szándékos hazugság – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.