Júliustól megszűnik a kínai online-üzletek áfamentessége


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliustól az Európai unión kívülről érkező, 22 eurót meg nem haladó értékű áruk áfamentessége megszűnik, de az áfafizetés egyszerűbbé válik.

A vámhatárokon átnyúló online kereskedelem érvényben lévő szabályozása jelentős bevételkiesést eredményezett az uniós tagállamoknak, ezért 2021. július 1-jén az Európai Unióban megszűnik az a kedvezmény, hogy a harmadik országból érkező termékeknél 22 euróig sem vámot, sem áfát nem kell fizetni. 150 eurós összeghatárig az áruk behozatala az alkoholtartalmú termékek, a parfümök és a kölnivizek, továbbá a dohány és a dohánytermékek kivételével továbbra is vámmentes, de az unióba érkező minden egyes küldeményre vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből.

A másik változás az e-kereskedelemben a könnyítések bevezetése. A jövőben kevesebb adatot kell majd megadniuk az ügyfeleknek az import árunyilatkozaton a NAV-nak a 150 eurót meg nem haladó értékű küldeményeknél, mely csomagoknál ezután két új lehetőség is kínálkozik az áfafizetésre.

Az egyik lehetőség, hogy az Európai Unión kívüli eladók, ha az Európai unió több tagállamába is értékesítenek, regisztrálhatnak az IOSS (Import One Stop Shop) rendszerbe. Ekkor a vevők vásárláskor megfizetik az eladónak a termék áfáját. Az IOSS-rendszert használó eladónak elég egy tagállamban bejelentkeznie, és a vásárlótól beszedett áfát oda befizetnie, a befolyt áfát a tagállami vámhatóságok az áru rendeltetési helye szerint elosztják egymás között.

A másik lehetőség, hogy a szállítmányozók a „Különös szabályozás” (SA – Special Arrangement) alkalmazásával egyszerűsíthetik az áfafizetést, ha ennek használatát előzetesen bejelentik a hivatalnak. A különös szabályozás csak akkor lehetséges, ha a vámeljárás ugyanabban a tagállamban van, ahol a küldemény címzettje is. Az SA alkalmazásakor az áfát a küldemény kézbesítéskor a szállítmányozó szedi be a címzettől, majd időszakonként összevontan bevallja és megfizeti az adóhivatalnak. Ha sem az eladó, sem a fuvarozó nem alkalmazza a könnyítéseket, az áfát a címzettnek a behozatali vámeljáráskor kell megfizetnie.

(Adó Online)


Kapcsolódó cikkek