A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A családi adókedvezmény szélesítése 270 ezer adózót érint, és mintegy 45 milliárd forintos bevételkieséssel jár – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A családi adókedvezmény jelenlegi rendszerében az alacsony fizetésűek nem tudják az egyébként számukra járó kedvezmény egészét érvényesíteni. A kormány ezért úgy döntött, hogy a jövedelmeket terhelő egyéb közterhekből is levonható legyen a kedvezmény, tehát ne essen el senki ettől a kedvezménytől – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Portfolio.hu-nak. „Az intézkedés körülbelül 270 ezer adózót érint kedvezően. Úgy számolunk, hogy a 2014. január elsején hatályba lépő kiterjesztéssel hozzávetőlegesen 45 milliárd forint lehet a költségvetési bevételkiesés.” – közölte a tárcavezető.
Varga Mihály az interjúban a büdzsé egyenlegét pozitívan befolyásoló tények és tételek között említette, hogy megszűnt a telekomadó esetleges visszafizetéséből fakadó kockázat, valamint azt is, hogy a vártnál kevesebben választották a katát és a kivát.
A pénztárgép-cseréről szólva a miniszter tanulságnak nevezte, hogy a piac nem volt képes gyorsan reagálni a kabinet igényeire: „Dönthettünk volna úgy is, hogy létrehozunk egy állami pénztárgép-gyártó céget és az itt előállított gépeket használja majd mindenki. Ehelyett rábíztuk a gyártókra, hiszen van a piacon lengyel, koreai, japán, német cég, akik elláthatják új pénztárgépekkel a piacot. Azonban meglepve tapasztaltuk, hogy ez nem megy olyan gyorsan, a lehetőség ellenére nem kapkodnak a fejlesztés és gyártás területén.” – nyilatkozta a miniszter.
RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények |
---|
Az interjúban elhangzott: július első három hetében nagyjából 15 milliárd forint folyt be a büdzsébe e-útdíjból.
A teljes interjút itt olvashatja.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!